Ma Márai Sándor szavait elemezgettem. Amiket az időről, a magányról, a távolságról és a várakozásról írt. Egy hit nélküli és közönyös nap volt a mai, 20 perccel ezidáig. Mi a hit? Persze, nem a hit fogalmát feszegetem, hiszen annyi mindenben hihetünk, hogy azt felsorolni se lehetne, de ha két ember jövőjéről van szó, akkor tényleg olyan könnyű lemondani a hitről, mint amilyen könnyű újra hinni benne? Mert velem ez történt! Sose, hangsúlyozom sose hittem abban, hogy két ember csak úgy egymásra találhat. Természetesen mindig voltak példák a szemem előtt, de én már csak azon földhöz ragadtak közé tartozom, aki azt vallja: Hiszem, ha megtapasztalom. És tessék, megadatott! Megtapasztaltam! Találkoztam egy fiúval, vagyis A fiúval. A nyálas részeket kihagyva, egy kis idő után eléggé összekaptunk! Én pedig elvesztettem a hitem. Ismét ott álltam, ahol a part szakad. Nem hittem semmiben és senkiben. Szememben nem volt jövője két ember párkapcsolatának, nem volt jövőm már nekem sem a tovább tanulásban, szóval minden elég kilátástalan volt. Majd a fiú visszatért, mert komolyan gondolta a dogot kettőnk között, és vele együtt a hit is újból rám talált. Újra éltem, mert újra volt miben hinnem!


szóval ez lenne az élet? Hitetlen és hívő időszakok váltakoznak? Ennek semmi értelme! Miért nincs eleve elrendelve mindenkinek annyi hit, amennyi egy életen át elég?! Így sokkal könnyebb lenne, hiszen ha padlón vagyunk, mindig lenne okunk miért felállni!