nagy szavak... legalábbis annak tűnnek, pedig nem azok... E között a két állapot között ingázok, már egy ideje...nem birom, fárasztó ez.
Valahogy úgy tudnám mese szerűen leírni ezt az egész helyzetet, mint pl.: Tegyük fel, hogy van két sziget, amik közt csak az óceán terül el. Az egyik sziget neve: Bizonytalanság, a másik-é pedig Megrendíthetetlenség. Én hol az egyiken vagyok hol a másikon, de általában csak nagyon rövid ideig tartózkodok itt...az idő legtöbb részét azzal töltöm, hogy az óceánban úszkálok, és mindig azt érzem, hogy mire eljutok az egyik partig,meggondolom magam és elkezdek úszni a másik felé, majd megint ugyanez történik... Soha nem voltam elég jó úszó... és kezdek elfáradni...
csak az a baj, hogy T. egy olyan helyzetbe hoztt, ahonnan úgymond nincs kiút...legalábbis egyelőre nincs. Most még nem tudok egyik parton se kikötni, mert ha megrendíthetetlen vagyok, akkor hirtelen elbizonytalanodom és fordítva... ez megy már egy ideje...Ugye, hogy idegesítő?!
Ami még jobban bánt, hogy messze a távolban látok még egy szigetet... a remény szigetét...De elég messze van, és félek, hogy nem lennék képes elúszni odáig... bár már ebben sem vagyok biztos...
Az pedig még jobban össze zavar, hogy én, pont én aki világ életemben a magabiztosság, és meginoghatatlanság példaképe volt, most én vagyok bizonytalan...hmm érdekes, bár erre mondják, hogy egyszer fent egyszer lent...ez az élet rendje...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése