helyzetjelentés a 4 fal közül. 2010 június 23. (szerda) hajnali 1 óra. Úgy érzem még messze állok az alvástól. Az ablak félig nyitva van, csak hallgatom ahogy süvít a szél. Mindenegyes alkalommal beleborzongok, furcsa hangokat hoz magával, beszédfoszlányokat a régmúltból, sok helyről. Már-már zsong a fejem a szavaktól, nem tudom, hogy kinek a hangját hallom erősebben. ELÉG! Csend kell. Csend és álom kell. Kell, hogy végre érezzem, hogy olyan nehéz a szemhéjam, hogy már nem bírom tartani, hogy olyan fáradt legyek, hogy 2 napig csak aludjak.
csak hozz álmot. de édeset.
2010. június 23., szerda
2010. június 21., hétfő
Kedves barát, kedves idegen, kedves mindenki
Az ember egy bizonyos ponton túl eljut oda, hogy időnkétn értékeli önmagát, a tetteit, a szavait stb. Nem mindig örömteli és meseszerű amit lát, amit gondol. Ezek mind csak emlékképek, mégis a múltunk egy része. Ezeket megtettük, avagy sem, kimondtuk, avagy sem. De már sehogy sem csinálhatjuk vissza! Általában mindig épp túl késő ahhoz, hogy mostmár bármit is tegyünk. Késő, hogy kimondjuk, hogy szeretlek, késő, hogy kimutassuk, hogyan is érzünk valójában, késő, hogy egyesket ne hagyjunk elmenni, késő, hogy visszaszívjunk szavakat. Hálát kéne adnunk a csodás életünkért, nem pedig érzésekkel tele írt lapok felett kéne siránkoznunk, de bármit is teszünk, kiüresedettnek, szürkének látjuk ezt az egész életet. mindehol megtaláljuk a keserűséget, a boldogtalanságot, mindegy, hogy egy pohár vodka-martini, vagy egy pohár bor felett, vagy csak egy szál cigi mellett, nekünk szürke lett minden. Írunk, mert azt hisszük így könnyebb lesz, az érzésektől roskadásig tele lévő lelkünk. Talán elátkozott lelkek vagyunk, talán csak tesze-toszák. Két dolgohoz értünk. Az egyik a kesergés, a másik pedig annak a takargatása. Csak ezt kéne feladnunk. Csak tennünk kéne valamit. mindenkinek csak azt mit elhibázott, nem számít, hogy már késő. ez az egyetlen dolog, ami segíthet rajtunk. Csak ehhez egy piszkosul nagy adag bátorság kéne.
Szóval kedves barát, kedves idegen, kedves mindenki, talán sose nyújtottam eleget, talán a szívemet is beleadtam.
Szóval kedves barát, kedves idegen, kedves mindenki, talán sose nyújtottam eleget, talán a szívemet is beleadtam.
2010. június 19., szombat
A csípős reggel csak nagy adag kávéval viselhető el igazán! Így még szerethető is. Más megvilágításba kerül, minden. Szeretném azt hinni, hogy ma minden más. Még mindig naívan hinni abban, hgy egyszer a kocka úgy fordul, hogy nekem is jó legyen. Egy olyan világban élünk ahol semmi sem állandó, és mi mégis kitartóan keresünk egy biztos pontot. A pokolba ezzel, élvezni kéne a bizonytalant, a folyamatos változást, a megújulást. Nem pedig begyepesedni, az érzések világában, és várni valakire. Ehhez olyan jól értünk...
u.i.: még egy kis kávé kéne, hogy szebb legyen a reggel...
u.i.2: Boldog szülinapoot anyuu! hogy repül az időő ((:
u.i.: még egy kis kávé kéne, hogy szebb legyen a reggel...
u.i.2: Boldog szülinapoot anyuu! hogy repül az időő ((:
2010. június 16., szerda
vidd a pénzt, olcsó ribanc
Filmbe illő jelentekből áll aaz életünk. Idővel rájövünk. Idővel felnövünk. Idővel kiégünk.pedig nem égünk ki, csak meg változunk. Keressük a régi önmagunkat de sehol sem találjuk! Csak azt vesszük észre, hogy az új énünk méreg drága csipkés tangában és melltartóban nézegeti magát a tükörben. nem egészen elégedett, mert meglátja a hibáit is. De önbizalmat adni neki az, hogy így is kapnak a csipke után a férfiak. És mégis mindig azt hisszük kiégtünk és elvesztünk. Céltalanul lebegünk az élet tengerében, és töretlenül reménykedünk. Nem! Meg kell hagyni, hogy vannak még olyan különleges emberek, akik elítélik a reményt. Mégis miéért? csak mert egyszer már csalódtak. Pontosan ezért nem keresnek kapcsolatot, nem keresnek érzelmeket, csak felületes dolgokban hisznek, minden olyanban amivel csak rombolhatják magukat. Mert számukra ez az élet. Mindig csak meg húzni egy újabb, olcsó nőt, és menni tovább. Nem számít semmi más.
a pokolba is! Ők csinálják jól!
a pokolba is! Ők csinálják jól!
2010. június 9., szerda
egyszerű és nehéz.
Hogy mi az egyszerű? kimondani, hogy vége.
Hogy mi a nehéz? Felfogni és elfogadni, hogy vége.
Újra beszélgetünk. Képzeletben leültünk egy asztalhoz, oda ahol régen mindig ültünk és csak beszélgettünk. Immár talán érzések nélkül. Üres is volt ez a beszélgetés, meg kell hagyni. de már hiányzott, a hallgatásod, hogy olvassam, hogy szinte alig írsz, én mégis mindent értek.
Sz.: "Ő egy boldog, rövid időszak volt."
rövid-boldog, boldog-rövid. utálatos párosítás! Olyan naívan, gyermeki hittel és bizalommal szeretnék hinni a boldogságban! De már nem tudok. abban a bizonyos boldogságban nem. Mostmár más értékek képviselik a boldogságot.
Boldogság amikor nevetek a barátokkal, boldogság néha egy szám, egy mondat, egy szó, néha egy pohár ital, néha csak akkor boldogság, ha jó erős, boldogság egy szál cigi. 5 percnyi boldogság. ennyi jut. Minél nagyobbat szívok bele, minél jobban magaménak akarom tudni, annál hamarabb elfogy. Talán cigiből mindig lesz másik. és belőled? Belőled nem tartanak, apró kiszerelésben akármelyik útmenti kocsmában. Pedig zsebre tennélek, csak, hogy sose kelljen elengednem téged.
A felnőtt kor küszöbén állunk és kiábrándultunk. Már nem hiszünk sem az életben, sem magunkban. Talán csak egymásban. De az olykor nagyon kevés. Hitetlenségünkben mi mást tehetnénk? Menekülünk. Vigaszt keresünk. 19 szál arany marlboro-ban, vagy egy boros pohár alján. Talán úgy tűnhet, züllünk, hogy szaladunk lefelé egy lejtőn, és nem is akarunk megállni. Szerintem pedig csak élünk. Nem mindig helyesen, nem mindig jókor, de élünk. A sok nevetés mellett néha még el is hisszük, hogy jól élünk, hogy eszünk ágában sincs panaszkodni. Ilyenkor csak az emberi gyarlóság beszél belőlünk. Csak fényezzzük a nyamvadt kis életünket, takargatjuk a problémáinkat, a keserünket. Meghagyjuk magunkanak és az olyan lelkenek akik megértenek bennünket.
u.i.:kiábrándultam és mégis hiszek. hitetlen vagyook és naív. Az egész csak egy rossz vicc volt.

2010. június 4., péntek
nc
Az első péntek esti "kiruccanás" nélküle. Újra szinglin. Ebből látszik, hogy semmi sem állandó, a történelem, csak újra és újra, megismétli önmagát. Nincsenek marandó dolgok, sem maradandó érzések és értékek. Másodpercek töredéke alatt minden kárbaveszhet. itt van rá az élő példa.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)