Ahogy ma este hazafelé bandukoltam, volt valami a levegőben. De nem szerelem. Nevezzük inkább kételynek, kétségnek, vagy bizonytalanságnak vagy ahogy tetszik. Jómagam a kétség szót preferálom. Kétséges, hogy mit hoz a jövő, kétséges, hogy mi lesz velem, veled. Kétséges, hogy mi lesz "velünk", kétséges, hogy ez a pálinka fejbe vág-e. Lassan már az is kétséges, hogy lesz-e holnap, vagy holnapunk. Az utcák ma olyan mások voltak. Újak, még a réges-régi panel tömbök is. Bár amennyire újak voltak, annyira voltak ismertek számomra. Akár bekötött szemmel végig mentem volna rajtuk. A kereszteződésnél megállt egy kocsi a piroslámpánál. Négy, elég illuminált állapotú leányzó ült benne, hangos zeneszó mellett. Kiszóltak, de eleinte észre se vettem. Majd utánam kiabáltak, hogy: "Héé te láány, a rózsával. Mosolyogj és integess. Az élet szép, de rövis is, arra, hogy szomorúan töltsükel! "
Bánatba és bizonytalanságba öltözött ma a világ, de valljuk be, akármennyire is fáj, és akármennyire is nehéz, tudjuk mindketten, hogy egyetlen őszinte szóval mindent helyre hozhatnál!
u.i.: Sz.!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése