és Tito ismét bebizonyította, hogy ha akar bármikor áttud tiporni a kis lelkemen...és újra és újra könnyeket tud csalni a szemembe. A nagy szomorkodásban és sírásban kijelentettem, hogy elég, hogy nem kellesz többé! De reggel arra ébredtem, hogy rohadtul hiányzol...akkor is ha fájdalmat okozol...
{Kezdem elfogadni, hogy te már csak ilyen vagy...}Ez lett volna a szereped az életemben? Egy kicsit vacakká tenni? Mert ha igen, akkor sikerült...
u.i.: 4 nap és elhúzok innen... Viszlát Debrecen, üdvözöllek imádott Angliám =]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése