egy fikarcnyi rémálom

Sosem hittem ennyire, és sosem féltem ennyire az álmaimtól mint most. Egy kis időre mellőzöm a délutáni szunyókálást. Hihetetlen dolog az álom..Erről már ezerszer és egyszer elmélkedtem, de sosem jutok a végére. Megfejthetetlen és pont. Itt kéne belenyugodnom. Mégis egy rossz álom bélyeget nyom az egész napra. Megpecsétel. Valós elmeket és a fejedben lévő gondolatok kavalakádját látod képek formájában.


Felriadtam. Be voltam tépve, szenvedtem és patakzottak a könnyeim. Ez az alapszituáció. Az álomkép valós része annyi volt, hogy nagyon beléd szerettem. Ezt tudom most is. Színjózanul, immár éberen. Akaratlanul történt az egész. Neked nem féltem megnyílni. Benned megbízok. Téged szeretlek. Pontosan ezért jártak olyan gondolatok a fejemben, hogy mivan ha te nem így érzel?! Benne van a pakliban. Tudom. Ezt a két tényt keverte össze álmomban az agyam egy nagyon ijesztő álomképpé. Mindannyian a vonatsínek mellett ültünk egy kis kockás pléden, én be voltam tépve, és nagyon sírtam. Sz. vigasztalt, mint mindig. Két mondatot hajszoltam egész idő alatt. " De én nagyon szeretlek, én nagyon szeretlek, te miért nem?"








u.i. kiégtem.

szeretlek