Próbálkozz!

Furcsa párbeszédek születnek az éjszakában, ha az ember nem teljesen tiszta... A furcsa nem a legjobb szó erre, inkább meglepő.

xy: Szeresd őt!!

Zs: Szeretem!

xy: Ő is nagyon szeret téged!!

Zs: Te is tudod, hogy téged is nagyon szeret!!

xy: De ezt ne értsd félre!

Zs:megpróbálom...




Megígérem, hogy megpróbálom NEM félreérteni, megpróbálom élvezni, megpróbálok nem gondolkozni, de annyira nehéz. Lételemünk a gondolkozás. Mögöttes tartalmakat keresek mindenhol. Te meg csak szimplán szeretsz. Pont úgy ahogy azt mindig is akartam! A világ legegyszerűbb módján! És ennél nem is kell több! Minden kezdet nehéz! Ez nem vitás.Lassan csak beáll a "rend".

tudatalatt

Tudatalatt nem volt erőm felvenni a telefont. Beszélj most. Legyen hozzá bátorságod most is, ne csak részegen...

adj erőt

Könnyfakasztó "élmény" volt. Nem igazán lehetne róla regényt írni. Talán még novellát sem. Egy aprócska fél oldalas cikk is megteszi. Olcsó sztori. De valahol el kell kezdeni.

A vasárnap éjszakai félhomályt csak az óra monoton kattogása és a lány időszakos forgolódása törte meg. Akkor éjszaka nem találta a helyét. Pár részletet kihagyva, álmatlan egy éjszaka volt.

Neem!

Feladom , erről nincs mit írni. A fájdalomról nem lehet. Vagyis de lehet, lehet írni lelki fájdalomról, lehet írni az összetört szívekről, egy barát elvesztéséről. De a fizikai fájdalmat nem lehet szavakba foglalni. Legalábbis nekem nem megy. Számomra esélytelen megérteni egy ember fájdalmát, addig amíg magam is át nem éreztem ezt. Makacs vagyok, sajnálom.

álom, álom oszolj el

Kívánj nagyot. Kívánj igazit. Kívánd, hogy legalább az álmaid legyenek igazak, ha már az életed nem az. Mi a teendő akkor, ha már az álmainkban is csalódunk? A sorrend: rossz nap, rossz álom, rossz nap, rossz álom. stb.stb. Mi hoz megnyugvást ha már az álmok sem? Vagy csak túlzottam babonásak lennénk? De valamiben hinnünk kell. Hinnünk kell az álmainkban, a jelekben, a mögöttes tartalomban, egymásban. Ha már magunkban nem tudunk. Mi a garancia arra, hogy bennünk is hisz valaki? Nem, nincs garancia. Csak élünk egyik napról a másikra, és sodródunk. Eljáttszuk, hogy jófejek vagyunk, hogy bolondosak, dilesek, hogy néha becsiccsentünk, néha nagyokat nevetünk, de belül, mind halottak vagyunk. Talán sosem éltünk igazán. Valaki ébresszen fel! Rázz fel, ember! Csak rád számíthatok! Vagy rád sem?!


Talán rád sem..Talán elméssz, talán itt maradsz. Fáj. Azt gondolod gyenge vagyok? Gyenge vagyok, csak mert szeretlek, és marasztalnálak? Te vagy a gyenge, hisz félsz a saját érzéseidtől. Na, gyere vitázzunk. Ki az erősebb? Fogadjunk! Mi a tét? " A kapcsolatunk." A fogadás szabályai: Aki hamarabb mondja ki, hogy szeretlek az a gyengébb. Rendben, áll az alku.

Hééé, ne nyiss vitát, szeretlek!!!

u.i.: gyenge vagyok, sajnálom...

?

Mit vársz ember? Megváltást bűneid alól, egy cseppnyi boldogságot és nyugalmat? Várj életet. De igazit. reméld, hogy sose lesz nyugtod. Kérd, hogy mindig mehess, és menj is tovább.

.Kértem ezt.

Tegnap este úgy sétáltam végig a városon, mintha idegen lenne. Mintha nem tenném meg ugyanezt az utat nap mint nap.. Ideges emlékezéssel kerestem a régmúlt időt. Csak figyeltem az utca táblákat, a házakat és magamban mind megjegyeztem, hogy: " Ezen az utcán egyszer boldog voltam, ennek a kávéháznak a teraszán egyszer nem érttem, hogy mit keresek itt...Ebben a házban egyszer átöleltek, ..." Így ment ez mindaddig amíg haza nem érkeztem. Csak álltam a kapu előtt. Álltam és nem tudtam mit mondani. Kettősség tombolt bennem. Egyrészt rengeteg érzés fogott el, jók és rosszak egyaránt. Másrészt üres voltam. Nem kötött semmi ehhez a házhoz. Végig húztam a kezem a kerítésen, játékos hangot adott ki, olyan ismerősen csengett. A macskám oda szaladt a kapuhoz, nagy hízelgéssel fogadott. Igen. Tudtam, hogy itthon vagyok, és mégsem. Kiábrándító érzés...

De embernek lenni ezt jelenti...

=)))

A két idegen együtt alszik ma el...

gondolatban

kontraszt

Furcsa ahogy peregnek a percek, és történnek az események, egy csalódott lány szemében felettébb furcsa. Mit vársz? Mit mondjak? Erre nem tudok semmit. Kiüresedett a szoba. Legalábbis emberek rajtam kívül már nincsenek benne. Tele van élettelen tárgyakkal, kedves és arcátlan érzésekkel. És megtölti a magány és a csalódottság. Undorító érzés ez. Egészen lecsupaszodott tőle a kedves kis szoba. A képek, a réi emlékekről, egy perc alatt beporosodtak, már az angol zászló sem tündököl a falon. Csak egy újabb butaság, a szoba lakójának bolondos hóbortja.



Erre vágytál? Megkaptad. Elégtételt vettél. Ne várj többet. Te is csak egy "szörnyű" idegen vagy, a szürke hétköznapokban, aki távolodik a messzeségben. Semmi sem stagnál. Minden csak elmúlik.




Sz., N. ti kelletek..örökké...