egyszerű és nehéz.

Hogy mi az egyszerű? kimondani, hogy vége.

Hogy mi a nehéz? Felfogni és elfogadni, hogy vége.

Újra beszélgetünk. Képzeletben leültünk egy asztalhoz, oda ahol régen mindig ültünk és csak beszélgettünk. Immár talán érzések nélkül. Üres is volt ez a beszélgetés, meg kell hagyni. de már hiányzott, a hallgatásod, hogy olvassam, hogy szinte alig írsz, én mégis mindent értek.


Sz.: "Ő egy boldog, rövid időszak volt."


rövid-boldog, boldog-rövid. utálatos párosítás! Olyan naívan, gyermeki hittel és bizalommal szeretnék hinni a boldogságban! De már nem tudok. abban a bizonyos boldogságban nem. Mostmár más értékek képviselik a boldogságot.


Boldogság amikor nevetek a barátokkal, boldogság néha egy szám, egy mondat, egy szó, néha egy pohár ital, néha csak akkor boldogság, ha jó erős, boldogság egy szál cigi. 5 percnyi boldogság. ennyi jut. Minél nagyobbat szívok bele, minél jobban magaménak akarom tudni, annál hamarabb elfogy. Talán cigiből mindig lesz másik. és belőled? Belőled nem tartanak, apró kiszerelésben akármelyik útmenti kocsmában. Pedig zsebre tennélek, csak, hogy sose kelljen elengednem téged.


A felnőtt kor küszöbén állunk és kiábrándultunk. Már nem hiszünk sem az életben, sem magunkban. Talán csak egymásban. De az olykor nagyon kevés. Hitetlenségünkben mi mást tehetnénk? Menekülünk. Vigaszt keresünk. 19 szál arany marlboro-ban, vagy egy boros pohár alján. Talán úgy tűnhet, züllünk, hogy szaladunk lefelé egy lejtőn, és nem is akarunk megállni. Szerintem pedig csak élünk. Nem mindig helyesen, nem mindig jókor, de élünk. A sok nevetés mellett néha még el is hisszük, hogy jól élünk, hogy eszünk ágában sincs panaszkodni. Ilyenkor csak az emberi gyarlóság beszél belőlünk. Csak fényezzzük a nyamvadt kis életünket, takargatjuk a problémáinkat, a keserünket. Meghagyjuk magunkanak és az olyan lelkenek akik megértenek bennünket.




u.i.:kiábrándultam és mégis hiszek. hitetlen vagyook és naív. Az egész csak egy rossz vicc volt.

nc

Az első péntek esti "kiruccanás" nélküle. Újra szinglin. Ebből látszik, hogy semmi sem állandó, a történelem, csak újra és újra, megismétli önmagát. Nincsenek marandó dolgok, sem maradandó érzések és értékek. Másodpercek töredéke alatt minden kárbaveszhet. itt van rá az élő példa.

B: tényleg nagyon sajnálom, nem akartalak soha megbántani, vagy szenvedni látni.

Zs: majd akkor mondd, hogy sajnálod, amikor rájössz, hogy kurvára elcseszted, hogy boldog voltál és eldobtad.










u.i.: remélem rájössz egyszer, hogy mennyire elrontottad.

utasok száma: 1 fő

A lány a vonaton ücsörgött, örömteli várakozás töltötte el a szívét. Hónapok óta nem tette meg ezt a Pest-Debrecen vonat utat. Ismerős érzés volt, csak írni, zenét hallgatni és percenként az órát lesni, hogy mikor érkezik már be a vonat a nyugatiba. Épp „How to save a life” című szám üvöltött a fülébe, az asztalon jegyzetek hevertek, gondolatok az orosz realizmusról. Sok minden járt a fejében, bár ilyenkor mindig az utazásról, az elmúlásról elmélkedett. Megállapította, hogy mindenki utazik. Csak van, aki nem olyan nagy távra, míg mások messzebbre. Kilométereket teszünk, meg, hogy… Miért is? Keresünk valamit? Igen, mind keresünk valamit! Magunk sem tudjuk, hogy mit, csak abban bízunk, hogy ha megtaláljuk, fel fogjuk ismerni. Van erre garancia? Semmire sincs. Ahogy mondani szokás, az életben csak egy biztos pont van, a halál. De ez most tárgytalan. A vonat monotonon zötyögött, a lány csak írt, írta a gondolatait, az érzéseit, mindent, ami jelenleg foglalkoztatta, ami boldoggá tette, vagy épp elszomorította. Megfogalmazhatatlan hangulat volt a fülkében. De ezt szerencsére nem kellett senkivel sem megosztania. Nem volt társasága, csak egy laptopja ahova írhatott. Az ablakon kívül egy másik világ volt. Sütött a nap és a természet kivirult. A sok esőzés után, a talajnak is szüksége volt erre a kis napfényre. Erőt adott neki, éltette, ahogy a lányt is. Kicsit meg is ihlette, ahogy a cigi füst, burjánzása, a magányos kabinban. Mélyen letüdőzte, csak, hogy igazán érezze, hogy él. Álmosító idő volt, és a lány amúgy is nagyon fáradt volt. Igazán fáradt. Sokat nevetett ma. Szívből jövő nevetéssel. Azon gondolkozott, hogy vajon ezekre emlékezni fog, évek múltán is? Csak remélhette, hogy így lesz, próbálta a szíve legbelsejébe zárni azokat az emlékeket. Még mindig szokatlan volt számára, hogy most minden a helyén van, hogy most boldog. Feszengett. Nem tudta, hogy hogyan öntse szavakba ezt az érzést. Ez elkomorította, úgy érezte, kudarcot vallott. Hisz ő mindig, mindenről olyan könnyen beszél, egyszerűen állást foglal, és attól nem tántoríthatja el senki. Most mégis csak hallgatott. Percek teltek el, arra jutott magában, hogy a boldogságot nem lehet szavakba önteni. Fel lehet sorolni az eszközeit, minden egyes kellékét, az alkotórészeit, de nincs abban a bizonyos értelemben vett definíciója. Már rengetegszer megfogadta, hogy nem vekeng annyit ezen. Egyszerűen csak élvezi, és átéli, ameddig csak lehet. De ezt a legnehezebb megtenni. Mégis hitte, remélte, hogy menni fog, hogy egyszer végre felhőtlenül boldog lesz. Hisz tudta, hogy ha szivárványt szeretne, azt eső nélkül nem fog kapni. Fejet hajtott ez előtt a tény előtt, és inkább csak mélán élvezte a pesti nap gyengécske erejét.

palackposta

A lélek olyan mint egy könyv. Van akinek nem tetszik a borítója, van aki belelapoz de számára érdektelen vagy. Van aki olvasgat egy kicsit és van aki kiszakít belőle egy darabot. Mégis mindig azt várjuk, hogy valaki fejezeteket írjon bele és elidőzzön a könyv felett egy pohár borral.


Sose zárd be ezt a könyvet!









egy utazó üzenete a nagyvilágnak, a barátainak, saját magának, és NEKED!

egy fikarcnyi rémálom

Sosem hittem ennyire, és sosem féltem ennyire az álmaimtól mint most. Egy kis időre mellőzöm a délutáni szunyókálást. Hihetetlen dolog az álom..Erről már ezerszer és egyszer elmélkedtem, de sosem jutok a végére. Megfejthetetlen és pont. Itt kéne belenyugodnom. Mégis egy rossz álom bélyeget nyom az egész napra. Megpecsétel. Valós elmeket és a fejedben lévő gondolatok kavalakádját látod képek formájában.


Felriadtam. Be voltam tépve, szenvedtem és patakzottak a könnyeim. Ez az alapszituáció. Az álomkép valós része annyi volt, hogy nagyon beléd szerettem. Ezt tudom most is. Színjózanul, immár éberen. Akaratlanul történt az egész. Neked nem féltem megnyílni. Benned megbízok. Téged szeretlek. Pontosan ezért jártak olyan gondolatok a fejemben, hogy mivan ha te nem így érzel?! Benne van a pakliban. Tudom. Ezt a két tényt keverte össze álmomban az agyam egy nagyon ijesztő álomképpé. Mindannyian a vonatsínek mellett ültünk egy kis kockás pléden, én be voltam tépve, és nagyon sírtam. Sz. vigasztalt, mint mindig. Két mondatot hajszoltam egész idő alatt. " De én nagyon szeretlek, én nagyon szeretlek, te miért nem?"








u.i. kiégtem.

szeretlek

Mintha ezer év telt volna el. Szinte hihetetlen, hogy emberek jönnek-mennek. Váltják egymást. Megfogalmazhatatan, ahogy történnek az események. Úgyértem, mintha nem is tennék semmit, csak küzdenék az életemért nap mint nap. Ez az egy mondat doppingol, hajt előre. Furcsa megfigyelés, de igaz, hogy néha nehezebb boldognak lenni, mint boldogtalannak. De belerázódik az ember idővel.

Miféle hülyeség az, ha az ember azt mondja, hogy fél a szerelemtől?!! Érzelemmentes élet nincs. Perzsee bemehetsz egy bárba és kérhetsz egy üveg szénsavmentes vizet, mondván, hogy kocsival jöttél és te elég felelősségteljes vagy. De ha olyan helyre tévedsz ahol a sors a csapos, nem mondhatod azt, hogy egy érzelemmentes pasira van szükséged, csak, hogy magadat óvd...






Szeretünk és félünk, naívak vagyunk és hitetlenek! De ez éltet minket (: