Kimondottan furcsa egy karácsony ez... Semmiféle ünnapi hangulatom nem volt, nem éreztem azt a bizsergést, amit eddig minden karácsonykor. Az előkészületeket most nem a konyhában való sürgés-forgás jelentette...telefonálás és gépelés zaja törte meg a csendet. Nem narancs és fenyő illat járta át a szobát, hanem érzések. Megtelepedtek egy-egy sarokban, amiket akkor éreztem és tudom, hogy csak arra várnak, hogy előjöhessenek. Az öröm nem...az öröm most nincs a szobában. Bár tudom, hogy valahol itt hagyta egy darabját, de nincs egészen jjelen. Viszont itt van a bizonytalanság, a bánat, a letargia, és itt van egy darab belőled, ami folyton azt a bizonyos változtatni akarást sugallja.


Kiakarok törni ebből a szobából. Menni, csak menni és máshol lenni, másokkal lenni és mást csinálni. Mindig valami újra vágyom. Olyan furcsa érzés ez, ücsörögni egy érzésekkel teli szobában, mégis egyedül és azon töprengeni, hogy mi lenne jobb ennél. Szakad az eső és vízcseppek peregnek az ablakomon. Máskor esernyőt rántok, vagy kapucnit és elmenekülök előle, most mégis kimennék és áztatnám magam az esőben. Persze bolondnak néznének, de veled órákig tűrném, hogy szakad ránk az eső.







u.i.: Valójában kulcsot adtam a kezedbe... a szívem kulcsát..Ne dobd el..