Köszönet Szindynek! =)

Köszönet neked a borért! (ami felhozta a felszínre az érzéseket, amiket eddig megpróbáltam elrejteni) nem is értem, hogy miért rejtetteem el eddig ezeket az ézéseket?! Féltem tőlük? Mégis miért? Az ember félhet sokmindentől. Én például félek a pókoktól, félek letekinteni nagyon magasból, félek, hoggy ha sokat iszom akkor hülyeségeket csinálok, és még rengeteg mindetől félek, de hogy a saját érzéseimtől is féljek?! Ez már sok.. Miért félek? hogy fájni fog? Nem mindegy?! Hisz már úgyis megszoktam nem?!


22:48..hihetetlenül lassan telik az idő...én visszaforgatnám január másodikáig és másodpercek töredékeire bontanám. Ha lehetne.de huppsz. nem lehet. Ez az élet. Hozzá kéne szokni már...





Szindy...a szavak már nem érnek semmit...

törd meg a csendet...

Csend van. Az óra 18:30-at mutat. Helyzet jelentés a 4 fal közül: blogoló személy állapota:-szótlan,kedvetlen, kissé kimerült, érzelmeket magába folytó, reménykedő személy. Hogy miért ilyen? Mert reménykedik. Pontosabban valami olyanban reménykedik amiről tudja , hogy nem fog teljesülni. És az ilyen dolgokba vetett bizalom, (ha nem teljesül) az általában padlóra vágja az embert.

Furcsa dolog a lélek. A lelki problémák csak akkor károsak, ha felőrölnek. És csak akkor őrölnek fel, ha hagyod, hogy elhatalmasodjanak rajtad. És amint ez megtörténik, elkezdi emészteni az ember egészségi állapotát is. Miért? Hogy lehet egy lelki probléma ekkora kihatással az egész szervezetre. Buta test, butaa..Annyira bénán hangzik az, hogy "Belebetegdtem az elvesztésébe" és valahol mégis igaz...

Azt mondják, hogy mindennek meg kell látni a pozitív oldalát. Én látom. Én hallom. Én érzem. De fáj...Ahogy feldobod az érmét, kétesélyes. Ahogy leesik és megáll az egyik oldalán, már eldőlt. Az egész csak másodpercek kérdése. Bárcsak minden ilyen rövid idő alatt eldőlne...

u.i.: Dobjunk fel egy érmát, ha én nyerek, beszélünk a problémáról, ha te nyersz akkor úgy teszünk mintha mi sem történt volna. Elég jó ajánlat. Nem?

woody allen

"Szeretni annyi, mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyit, mint szenvedni, nem szeretni annyi, mint szenvedni, szenvedni annyi, mint szenvedni. Boldognak lenni annyi, mint szenvedni...."

u.i.: Téged szeretni annyit, mint szenvedni és boldognak lenni egyszerre.... és Woodynak van igaza..bár nem tudlak nem szeretni.... és tényleg el akarok neked mondani mindent! De tudom, hogy ezzel elveszítenélek. és pont ettől félek...

papír vagyook...

papír vagyok és össze roskadtam a problémák súlya alatt. Hivatalosan is elegem van. Erre már nem tudok mit mondani..ami a fejemben van az leírhatatlan és megfogalmazhatatlan. Képzelj el egy óriási káoszt (pl. egy plázát karácsony előtt) és azt szorozd meg 10-zel. Körülbelül ekkora a gubanc a fejemben. na és lelkileg? viccelsz? A sok könny és fájdalom annyira beszennyezte, hogy azt sem tudom, hogy lélekben is élek még vagy már csak a testem vonszolom magam után?! Szükségem lenne egy nagy "méregtelennítő" kúrára. Minden problémát bele kellene tenni egy nagy buborékba és elfújni. lelkileg is újjászületni.






u.i.: Azt akarom, hogy álljon meg az idő, és sose jőjjön el február 20...

szimpla ügy...

Ez egy szimpla ügy...Szeretem a fájdalmat. Már amennyire azt szeretni lehet. Mégis úgy gondolom, hogy egyszerűbb ha az ember képébe vágják,(hogy ordítsanak a szavak), hogy nem kellessz. Bár még nem tetted meg, de akarom, hogy a képembe üvöltsd, hogy a szemembe nézz és úgy mondd, hogy más kell. Hogy miért? Talán így eltudom, majd fogadni. Mert "könnyebb" elviselni a biztosat, mint belenyugodni a bizonytalanba.

Sosem voltam "csendben szenvedő", és sose leszek az. Nekem mindig mennem kell, és mondanom kell ami a fejemben van, mert nem nyugszom amíg nem tudok biztosat. Ez olyan nagy gond? Ez persze helyzettől, és személytől is függ. Személy szerint én szeretem, hogy ilyen vagyook.

Téged bántana, ha a szemedbe mondanám, hogy csak te kellessz? mert engem bánt..az is ha nem mondom ki, és az is ha kimondom. Méghozzá azért, mert ha magamban tartom, te sosem tudod meg, hogy mennyire fontos vagy nekem, de ha elmondom neked..akkor a szemembe mondod, hogy... felejts el.. Ezért olyan nehéz! Bárhogy is döntök, nekem nem lesz jobb. És neked? Úgy tűnik, hogy kettőnk közül csak nekem fontos, hogy mit gondol a másik, hogy hogyan érez, hogy mit akar, hogy mire vágyik. Önző lennél? igen, önző vagy...Ez a színtiszta igazság. de mint tudjuk, az igazság néha fááj...

u.i.: ha egyszer kimondom, hogy akarlak, többé sose nézek vissza!

Amikor véget ér a dal

Szombat esti két társam a zene és egy pohár pezsgő. A zene te vagy a pezsgő pedig maga az ünneplés. A zene elszomorít, míg a pezsgő felvidít. Bár nincs okom ünneplésre..

Vannak olyan dolgok az életben amiken át kell esni, túl kell jutni..és nem is tudsz vele mit kezdeni, csak, hogy eltűröd. Én épp fél úton tartok. Ez elég ok az ünneplésre. Nem? Bár semmi magasztos nincs benne..Csak én fogadom ezt kitörő örömmel, és óriási szomorúsággal.

A kettősség az egyik legutálatosabb dolog az életben..mert ennél jobban semmi sem bizonytalanít el. Lépj vs. várj?! Mi alapján adsz még időt valakinek? és mi alapján mondod azt, hogy akármennyire is fáj ideje tovább lépnem? Észérvek szólnak mindkettő mellett. Lépésre kényszerít az ész, és maradásra bír a szív. Sz. azt mondta, hogy mindenféleképpen az eszemre hallgassak. De erősebbnek érzem a szívem ami azt súgja, hogy maradjak. Próbáltam másképp dönteni, de olyan érzés volt mintha nem is élnék, hisz nem érzésből tettem amit tettem. Képzelj el egy életet érzések nélkül! Lehetetlen. Pont ezért akarok még várni..csak maradni is félek. De a félelem legyőzhető! Vagy már megint csak naív vagyok...?! Ez is egy olyan kérdés amire csak az idő tud választ adni.. Csak azt egyet nem tudod meg soha, hogy mennyi idő kell, hogy választ kapj. Mert így korlátok nélkül, csak élsz a végtelennek és vársz..ameddig kell, mert nem tehetsz mást.





Amíg szól a dal átgondolom a dolgokat.

Amíg szól a dal ejtek pár könnyet.

Amíg szól a dal emlékeket idézek fel rólad.

Amíg szól a dal reménykedem, hogy felhívsz.

Amíg szól a dal felejtek.

Amíg szól a dal akarlak.





u.i.: Véget ért a dal...

kezdet vagy vég?

Talán hihetelennek tűnik de ha választanom kéne, akkor most azt választanám, hogy vég. Ha az ember belekeveredik egy olyan párkapcsolatba, ahol ő a nevető harmadik, (pontosabban a szomorkodó harmadik) akkor előbb vagy utóbb de eljön az a pillanat amikor azt mondja, hogy betelt a pohár, hogy elég. Most én is azt mondom. Most én is úgy gondolom, hogy már nem tudok többet eltűrni. nem a büszkeségem miatt, mert azzal szerintem semmi gond. Inkább csak a szívem miatt, ami most darabokban hever. Rájöttem, hogy elég kártékony vagy, mert mire összeillesztek egy pár darabot, te rögtön akár egy félszóval is, de újra összetöröd.

Nagyon képlékeny az emberi szív..olykor-olykor túl él egy tornádót, máskor meg egy kis szellő romba dönti. Ugyanilyen kényes az emberi boldogság is..mint a tükör, hamar összetörik. Az ember pedig pont azért fél a boldogságtól, mert nem tudja, hogy meddig tart. De ez egyáltalán számít valamit? MIért nem tudunk csak úgy a jelennek élni?


Fantasztikus kérdés, mégis én sem élek e szerint...Valahol egy kicsit a múltnak is és a jövőnek is élek. Csak a jelennek nem. Őrizgetek tárgyakat, papír fecniket, mert mind emlékeztetnek valamire, vagy valakire. Illetve folyton-folyvást a jövőn rágódom, hogy valami meddig fog tartani, hogy mi lesz azután stb. stb. Valójában csak a jelennel nem foglalkozom. Miért? mert félek. A jelen a valóság. és a valóság ijesztő néhaa. Sőt gyakraan. Szeretek elszakadni egy kicsit a realitástól és nem a földön járnii. Ezért követem azt a filozófiát, hogy élek egy kicsit a múltnak,egy kicsit a jövőnek és nem ragadok meg sehol. a jelen talán nem nekem való. Bekerültem a mély vízbe és hirtelen elfelejtettem úszni, ezért csak sodródom az árral. Néha eszeveszetten kapálózok, amikor már a talpam súrolja a jelen talaját, de szerencsére valahogy mindig sikerül elkerünöm.

Hogy miért félek a jelentől ennyire? Hmm vicces kérdés. Igazából, azért, mert ha a jelenben élnék és csak a jelnnek, akkor szembe kéne néznem saját magammal, a gondolataimmal és az érzéseimmel. És pontosan ettől félek. Bár mindemelett tisztában vagyok azzal, hogy ez a legnagyobb butaság, amit csak tehetek, hogy elszaladok a saját gondjaim elől..mert úgyis útolérnek.


Miért van az, hogy az szívügyekkel kapcsolatos negatív dolgokat először fejben kell elfogadni, hogy a szív is megérthesse és megnyugodhasson? nem tudom felfogni.., mint ahogy te is érthetetlen vagy számomra..Bár lassan-lassan (nagyon lassan) kezdem elfogadnii.. [ és mégis minden este azt kívánom, hogy hívj fel és mondd azt, hogy akarlaak!]




u.i.: Túl sokat kéreek? IGEEEN..tőled igeen..



u.i.2.: Kérnéék még valamit! Mostmár ne gondold meg magad, mert késő...

kis világ

élek és írok...

írok és sírok...

sírok és nevetek...

nevetek és... mit is? Ennyi most az élet. Mit kívánhatnék még? A válasz egyszerű: semmit. Akkor miért érzem a kongó ürességet idebent? Biztos, hogy van valami oka, valaminek a hiányát jelzi...

nevetek és szeretek...

szeretek és szeretlek...

u.i.: szeretlek és szeretsz?...

szavak híján...

Beszélgetsz valakivel, (akibe mellesleg eléggé beleestél), de épp távozni szeretnél, mert tudod, hogy olyat mondtál, amit nagyon nem kellett volna. Az illető megragadja karod és maradásra kényszerít azokkal a szavakkal, hogy : " Tudod, hogy sohasem zavarsz"... Na erre mit mondassz? Persze, rengeteg mindent lehetne rámondani, de nekem az egyik nagy dumásnak egyszerűen nem jött ki szó a számon. A fejemben óriási volt a kavar, a szívem hevesebben vert, és még a lélegzetem is elakadt. Majd egy szolíd mosollyal elintéztem a helyzetet...Nem ez volt a legfrappánsabb amit tehettem, de akkor ez tűnt a legértelmesebb megnyílvánulásnak.

Azt mondják, hogy az életünket nem a lélegzet vételek száma határozza meg hanem azok a pillanatok amikor el állt a lélegzetünk. És ha ilyen helyzetbe kerülünk akkor mit mondunk? Nem elég, ha csak állunk némán azon csodálkozva, hogy a másik fél mit mondott vagy tett, mert valószínűleg azért tette, hogy lépjünk...De ha mi csak nyitott szájjal, és tágra nyílt szemekkel bámulunk, csodálkozástól elvarázsolva akkor elszalajtjuk ezeket a pillanatokat. És kitudja mikor jön másik ...már ha jön...

hello idegen, élsz méég?

Mit jelenthet egy ember számára a másik? Mindent vagy semmit? Nem hiszem, hogy ennyire véges lenne a dolog. De elismerem, hogy nélküled már nem is vagyok önmagam, és veled valaki más vagyook...egy új ember, tele boldog gondolatokkal és egy nagy mosollyal az arcán. Mire is van szükségem? Kellessz te, hogy egy új ember lehessek, vagy nélküled kell önmagamhoz visszatalálnom? De mivan akkor ha nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megtaláljam magam?

Valaki honnan tudja, hogy többet érez a másik iránt mint szimpla barátság? Megsúgja valami? Jelek mutatják? Vagy egyszerűen csak eszeveszetten érzi a hiányát?! Ha örlődik a másik miatt?! Ha az illető minden egyes szava megragad a fejében és némelyik még érbe vágóan bele is hasít?!

O.oo azt hiszem ezek a tünetek mind igazak ráám...Pont ettől félteem... Igazából lehet félni a szerelemtől? És ha igen akkor miéért? Miért tartunk tőle annyira? Az egész csak önféltés.. mert benne van a pakliban, hogy a szerelmünk nem teljesül be.. Talán pont ettől tart mindenki.., mert tudja, hogy a világ nem fog meg állni és megvárni amíg az ember nyalogatja a sebeit. A világ kegyetlen, mert ha elesünk , egyből felállásra kényszerít bennünket. Az nem baj, hogy nem tudunk lábra állni, vagy hogy eltörtek a szárnyaink...így kell tovább mennünk, hogy útközben majd az idő mindent begyógyítson, és összeforjanak a sebek.

u.i.: törött szárnyakkal nehéz járni az utam...

tik-tak..

Értelmetlenül vannak elrendezve a képek...De ez most megnyugtat..megnyugtat, hogy ha keresnék sem találnék benne logikát, mint ahogy a te viselkedésedben sem. Bár amiket te teszel és mondassz az inkább nyugtalanít. Értelmetlen képek, értelmetlen cselekedet, értelmetlen szavak és értelmetlen várakozások.

Csak most mertem kimondani, hogy tegnap ájszaka értelmetlen volt várnom a hívásodat. Ezt igazábój este is tudtam, csak féltem kimondani. Féltem kimondani, mint ahogy azt is féltem neked megmondani, hogy hagyj békén és ne bánts többé. vagy döntsd el, hogy mit akarsz, de utánna ne siránkozz ha rosszul döntöttél. Mégis csak férfi vagy, állj a sarkadra és dönts! Engem pedig ne hagyj kétségek közt, ha csak egy kicsit is számtok, akkor nem hagyod , hogy fájjon.

Az arcodra volt írva...

Minden szavad érbe vágóan fájt... Olyan mélyre hatoltak le a szavaid, mint még talán soha senki másé. És annyira is fájtak, mint még soha semmi. Legszívesebben elszaladtam volna. És meg sem álltam volna addig, amíg azt nem érzem, hogy kong a szívem az ürességtől. Bár akkor még most is csak futnék.

Ez minden vágyad? Hogy elüldözz... "megyünk, együtt" Tessék? ebben a két szóban benne volt minden amit nem akartam hallani, amíg nem tudok biztosat felőled. De kimondtad, mégis kimondtad. Nem törődsz azzal, hogy megbántassz-e... Nekem meg veled nem kéne törődnöm. És te mégis felhívsz az éjszaka közepén, hogy megbántottál-e, és én mégis foglalkozom veled minden nap... Hasonlítunk. Te mondtad. Én pedig egyetértettem veled. Ezek vagyunk mi. Két bolond, akik megállás nélkül játsszák a saját kis macska-egér játékukat...

Többet mond minden szónál?!

Tényleg többet mondana? Nem tudom, nem értem...Itt van előttem és várom, hogy megszólaljon, hogy elmondja, hogy miért kaptam. Csak nézem és bűvölöm.

Megváltoztam...Most nem járok a fellegekben! Vagy tanultam volna az eddigiekből? Most még nem tudok bízni ebben, vagyis bennünk. Még nem megy, túlságosan tartok attól, hogy fájni fog. Tudom, hogy önzőség, mindig csak magamat félteni, és, hogy kockáztatni kell, mert kockázat nélkül nincs győzelem... De mennyi az esély, hogy nem ütöm meg magam. A múltkor (Pesten) azt hittem, hogy tudok szaltózni..de kiderült, hogy nem és jól megütöttem magam. Oké, ez annyit bizonyít, hogy nem kell az embernek bízni egy alakuló párkapcsolatban ahhoz, hogy megüthesse magát, hisz ez bárhogy máshogy is megtörténhet. De miért akarnám magam feleslegesen megütni ha ettől akár meg is kímélhetem magam?! Bár az igazság az, hogy ha nem vállalom , hogy gyakorlom a szaltózást(ami néha eséssel jár) akkor sosem fogok tudni, megtanulni szaltózni! És ha nem kockáztatom meg azt, hogy bízzak bennünk, akkor azt később talán nagyon megbánom!

Másnak miért olyan könnyű tanácsot adni? bíztatni, hogy lépjen, hogy tegye meg... Ha rólam van szó miért nem merek? Gyáva féregnek érzem magam... De nem agyalok többet! A bonbonos doboz ott marad az asztalon és csak vár.. Vár, hogy mikor bontom fel! Talán holnap.. vagy holnap után..ma még nem megy!

De Sz.nek megígértem valamit! Megígértem, hogy holnaptól visszakapjuk a régi önmagunkat és nevetünk! Nevetünk és csak nevetünk.., mert nevetni egészséges :D

Mit is mondhatnék?

Hogy köszöntselek 2010? Mi lenne a legméltóbb mód? Bár ha jól végig gondolom, megünnepeltelek. Méghozzá elég rendesen. Nagy buli volt. Emlékezetes. Ennyire vártalak? Vagy miért érdemelsz ilyen nagy partyt?

Egy kicsit vártalak bevallom. Talán csak azért, mert adtál egy okot, hogy felhívhassam őt. vagy talán azért vártalak, mert mégis reméltem, hohy lesz még új esély..

És tudod mit? Van új esély! Megérte úgy ünnepelni! :) Azt hiszem..szeretlek 2010! =)