Beszélgetsz valakivel, (akibe mellesleg eléggé beleestél), de épp távozni szeretnél, mert tudod, hogy olyat mondtál, amit nagyon nem kellett volna. Az illető megragadja karod és maradásra kényszerít azokkal a szavakkal, hogy : " Tudod, hogy sohasem zavarsz"... Na erre mit mondassz? Persze, rengeteg mindent lehetne rámondani, de nekem az egyik nagy dumásnak egyszerűen nem jött ki szó a számon. A fejemben óriási volt a kavar, a szívem hevesebben vert, és még a lélegzetem is elakadt. Majd egy szolíd mosollyal elintéztem a helyzetet...Nem ez volt a legfrappánsabb amit tehettem, de akkor ez tűnt a legértelmesebb megnyílvánulásnak.
Azt mondják, hogy az életünket nem a lélegzet vételek száma határozza meg hanem azok a pillanatok amikor el állt a lélegzetünk. És ha ilyen helyzetbe kerülünk akkor mit mondunk? Nem elég, ha csak állunk némán azon csodálkozva, hogy a másik fél mit mondott vagy tett, mert valószínűleg azért tette, hogy lépjünk...De ha mi csak nyitott szájjal, és tágra nyílt szemekkel bámulunk, csodálkozástól elvarázsolva akkor elszalajtjuk ezeket a pillanatokat. És kitudja mikor jön másik ...már ha jön...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése