Tényleg többet mondana? Nem tudom, nem értem...Itt van előttem és várom, hogy megszólaljon, hogy elmondja, hogy miért kaptam. Csak nézem és bűvölöm.
Megváltoztam...Most nem járok a fellegekben! Vagy tanultam volna az eddigiekből? Most még nem tudok bízni ebben, vagyis bennünk. Még nem megy, túlságosan tartok attól, hogy fájni fog. Tudom, hogy önzőség, mindig csak magamat félteni, és, hogy kockáztatni kell, mert kockázat nélkül nincs győzelem... De mennyi az esély, hogy nem ütöm meg magam. A múltkor (Pesten) azt hittem, hogy tudok szaltózni..de kiderült, hogy nem és jól megütöttem magam. Oké, ez annyit bizonyít, hogy nem kell az embernek bízni egy alakuló párkapcsolatban ahhoz, hogy megüthesse magát, hisz ez bárhogy máshogy is megtörténhet. De miért akarnám magam feleslegesen megütni ha ettől akár meg is kímélhetem magam?! Bár az igazság az, hogy ha nem vállalom , hogy gyakorlom a szaltózást(ami néha eséssel jár) akkor sosem fogok tudni, megtanulni szaltózni! És ha nem kockáztatom meg azt, hogy bízzak bennünk, akkor azt később talán nagyon megbánom!
Másnak miért olyan könnyű tanácsot adni? bíztatni, hogy lépjen, hogy tegye meg... Ha rólam van szó miért nem merek? Gyáva féregnek érzem magam... De nem agyalok többet! A bonbonos doboz ott marad az asztalon és csak vár.. Vár, hogy mikor bontom fel! Talán holnap.. vagy holnap után..ma még nem megy!
De Sz.nek megígértem valamit! Megígértem, hogy holnaptól visszakapjuk a régi önmagunkat és nevetünk! Nevetünk és csak nevetünk.., mert nevetni egészséges :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése