Ellentmondás, kettősség, bizonytalanság a post címében és a blogoló szívében. Pontosan olyan ez mint a dörgés és a villámlás. A dörgés megrémiszt, a villámlás pedig elkápráztat, mégis mindkettő függ valamitől. A vihartól. Anélkül nem léteznek. Az ember is sok mindetől függ(het). Függhetünk a családunktól, a barátainktól, függhetünk a szeretettől, lehetünk internet függők, és lehetünk függői a különféle tudatmódosító szereknek. És lehetünk függői a szerelemnek is.
A szótáramban a "függeni valamitől, valakitől" kifejezés azt jelenti, (konyha nyelven megfogalmazva),hogy non-stop akarjuk azt az egy valamit, vagy valakit. Ha függ az ember valamitől, az rettenetesen kiszolgáltatottá teszi. Mert, a rabja marad. Lehet, hogy csak egy kis időre, de lehet, hogy örökre. Nehéz elszakadni.
1 hónapig voltam leszokóban. 4 és 1/2 napja leszoktam. De 2 perc alatt újra függővé váltam. Ennyi idő kellett, hogy a szerelem vak tüze, ismét arra késztessen, hogy meghunyászkodjak. Hetekig építettem magam köré azokat a rideg falakat, amiket te 2 perc alatt porig romboltál. Én ott álltam a törmelékek mögött, te segítő kezet akartál nyújtani, de túl sértett voltam ahhoz, hogy elfogadjam az ajánlatot.
A két állat sokáig szugerálta egymást. A magányos farkas szemében a kiváncsiság tüze égett. A rendíthetetlen oroszlánnak álcázott gyáva nyúl szemében pedig a félelelem és a sértettség különös egyvelege tombolt. Tudták mind ketten, hogy az egész párbeszéd egy hazugság. Mégis képesek voltak így egymás szemébe nézni.
Az ember valahol mindig megbánja amit tesz...de néha azt, ha nem tesz semmit. Miért? Miért bánjuk meg ha teszünk valamit? Ha nem ezt akarnánk úgy igazán, akkor biztos nem tettük volna meg...és itt bújik ki a szög a zsákból.., hogy NEM mindig tesszük azt amit igazán szeretnénk.. Talán néha még saját magunk sem tudjuk, hogy mi lenne számunkra a legjobb. Ebben az a legfélelmetesebb, hogy saját magunkat is becsapjuk, szemrebbenés nélkül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése