Komolyan tudni akarom, hogy ki vagy te! Azt hittem, hogy ismerlek, de tévedtem. Felvettél egy új álarcot, egy olyat amit nem ismerek. És nem is tudok megfejteni. Pontosan ez zavar. Hogy te, az álcázás nagy mestere számomra rejtély vagy. Ha az ember útjába áll egy rejtély, persze, hogy megakarja fejteni, megoldani, hogy utánna könnyedén tovább léphessen, egy nagy adag büszkeséggel a zsebében, és azzal a ténnyel, hogy én, hohóó hát én megoldottam az ügyet. De percek kérdése lenne és rájönnék, hogy szart sem érek ezzel.Mert a világot hidegen hagyja, hogy megfejtettelek. Perssze nekem jó lenne egy darabig, de nem tudnék kivel osztozni abban a kibaszott nagy örömömben. És a hab a tortán az a lenne, hogy utánna még te is kerülnél, mert tudnád, hogy ismerlek, kívül-belül és ez megrémisztene...mert így bármikor megbánthatnálak. Egyedül maradnék a kis titkaiddal. Mint ahogy most is egyedül vagyok a kis titkaimmal, az érzéseimmel és a gondolataimmal.
Szóval lehet, hogy mégis jobb, ha nem fejtelek meg. Ha egy örök rejtély maradsz. Úgy próbállak elképzelni, mint egy dobozt. Igen te egy doboz vagy az éjjeli szekrényemen. Látlak amikor lefekszem és látlak amikor felkelek. De nem tudom kinyitni ezt a dobozt. Ahogy megrázom csörög. Van benne valami. Nehéz is, tehát tartalmas. De titkos. Legalábbis számomra. Nem nálam van a doboz kulcsa.
u.i.: Ha nálam lenne a kulcs...talán a tengerbe vetném...a dobozzal együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése