Bye bye 2009!

Idén ez az utolsó bejegyzésem, és rájöttem, hogy valójában mire van szükségem... Csak most értettem meg, hogy mi kell. Most, hogy Tito elment, és te sem keresel, megértettem. Két dolog kell. Egy kis csend és egyedüllét.

Nem értelek..Este olyan fontos lett volna, hogy beszéljünk, hogy halld a hangom? 6szor hívtál...én egyszer se vettem fel, mert nem hallottam még egy sms-t is küldtél, de amikor én kereslek, akkor már nem is reagálsz... Mi folyik itt?


Nem sokára itt az éjfél..Megint eltelt egy év... Hogyan? nem is akarok visszagondolni erre, mert túl sok idő lenne összegezni.., de úgy nagy általánosságban véve jó volt. Ilyenkor észlelem csak igazán, hogy hogy repül az idő, mert ismét egy évvel öregebb leszek, ez már csak órák kérdése.


Nem messze innen petárdáznak..ez is cssak azt jelzi, hogy szilveszter van, amikor is az emberek egy kicsit megőrülnek. Ez most untat és még egy kicsit idegsít is. Miért? Pont ezt imádtam benne eddig...Csak abban bízom, hogy majd megjön a kedvem amikor elkezdek készülődni. Hajat mosok és hagyom, hogy jól begöndörödjön, mert baromi jól áll, alapozót használok, szemhéjfestékeket, szempillaspirált, tust, és szájfényt,illetve egy kis parfümöt, amivel megbabonázom az egész outfit-emet. A bár ahova megyünk (Soho London) , már akarom hogy ott legyünk, hogy fejbe vágjon az első tequilás koktél, és meg sem állok addig amiíg azt nem érzem, hogy már csak én vagyok a fontos! Hajnalig táncolni akarok, idegenekkel beszélgetni, flörtölni, táncolni, és csak magamra koncentálni!



Az újévi fogadalmakról csak annyit, hogy egy dolgot fogok megfogadni, pontban éjfélkor, hogy ha nem a barátaimról vagy a családomról van szó, akkor önző leszek! Nagyon önző, annyira önző amennyire velem voltak mások önzők!




u.i.: Ezt a napot, ezt a bulit senki sem ronthatja el! BUék vagy mi...=)

Mi jár a fejedben?

Hogy az én fejemben mi jár? Kavarognak a dolgok..Kicsit bántanak az otthon történtek, másrészt viszont úgy vagyok ezzel, hogy most legalább kiheverem..velük ki:) Bánt is kicsit, hogy nem Sz.-szel és a többiekkel leszek szilveszterkor..másrészt viszont már bezsongva várom, a holnap estét a "bolondokkal" :)

Tito..te lehetetlen alak vagy!!! Vagy én változom? Egyre több emberrel járok úgy, hogy először kellemesen csalódok, aztán megint csalódok, csak a végén én szívom meg... Veled is ez volt.. Nekem élőben te mindig egy olyan csalódás vagy...miéért? keresem az okokat, és ezen filózok mióta elmentél..de nem találok választ.. De te talán meg sem érdemled, hogy szavakat és időt pazaroljak rád...


Valójában imádom a változást, minden formában, de szeretem azokat abizonyos jól bejáratott dolgokat. Így vagyok veled is! Egy ideje beférkőzted magad a fejembe, a szívembe,a gondolataimba, és a postjaimba. Egyre több rólad szól, illetve neked szól. Ezért most is visszatérek hozzád. Nagyon szeretném tudni, hogy a te fejedben mi jár! Bár ahogy kezdelek megismerni, rájövök, hogy egyre több dologban hasonlítunk! Még az egyik legfurcsább tulajdonságban is...Mindketten a szélsőségek, végletek emberei vagyunk... Egy kicsit döntésképtelenek és határozatlanok! Mert azt érzem rajtad, hogy magad sem tudod, hogy mit akarsz. Egy pillanatban unottan beszélünk msn-en, míg a következőben felhívsz az éjszaka közepén azzal a kérdéssel h haragszom-e rád? Nem értelek, de mégis érdekel, hogy mi járhat a kobakodban...




u.i.: Bátyus..igazad volt! Ti bolondok köszönök nektek mindent =) Tényleg ti vagyok a legjobbak! =)

érezted már?

Érezted már, hogy összeomlik a világ körülötted?!

Érezted már, hogy semmi sem jó?!

Érezted már, hogy csak szaladnál, bármerre, csak szaladj minél messzebb?!

Érezted már, hogy nem bírsz otthon lenni?!


Most valami ilyesmit érzek...Megfulladok itton, gyűlölök itt lenni. Menni akarok, menni minél messzebb innen. Holnap felmegyek Pestre! Elvileg 30.-án jövök haza...de jelen pillanatban úgy gondolom, hogy csak január 3.-án jövök haza, mert akkor már muszáj.

Hazajönnék szilveszterre, hogy a barátaimmal ünnepelhessek, de bántana ez az egész , és tudom, hogy nem érezném jól magam. Inkább pesten maradok. A bátyám vállán sírom ki magam. ( Hiányzol tesóó)






wáááááááááááááááá =(

the final goodbye...

Elmerülnék a habokban...nem is! Inkább homokba dugnám a fejem, ha az megoldás lenne.. De én a bolond...magamra húztam a takarót és megpróbáltam erősen valami szépre gondolni. Egy napsütötte táj, pálmafákkal, mojitoval, és sok napbarnított amigoval. de még ez is csak a szívemet fájdította, mert esik az eső, és ramaty az idő.

Rájöttem, hogy buta vagyok. Nagyon buta, mert te megint becsaptál. Észre sem vettem. Azt hittem, hogy te más vagy...Először kellemesen csalódtam benned,ezért azt hittem, hogy milyen más vagy, és , hogy most talán tényleg megfogtam az isten lábát..De egyideje újra és újra csak csalódok benned! De nem kellemesen!

Most is annyira szánalmasnak érzem magam! Arról fantáziálok, hogy egy srác más mint a többi...?! Ez most komoly? De szerencsére időben rájöttem, hogy milyen vagy valójában..Szerencsére hozzád, még az én mérhetetlenül nagy naivitásom is kevés...

tudod mit? 4 napod van még! Addig még bánthatsz! De december 31.-én amikor tizenkettőt üt az óra, onnantól kezdve nem bántassz többé! 2010 = Új Zsófi!

p.s.: I'm still not over you...

egyszerűen bonyolult...

nézz a szemembe! Akkor talán eltudom dönteni, hogy mi igaz és mi nem..addig pedig ez az egész csak egyszerűen bonyolult...

no name..

hihetetlenül lassan telik az idő... nem bírok itthon lenni...mennem kell! Különös késztetést érzek arra, hogy szaladjak. Mindegy, hogy hova csak el innen.

A pontos idő: 2009.12.26 (szombat) 09:25 még rengeteg idő van hétfőig. Csak az az egy nyugtat meg, hogy hétfőn végre kiszabadulok innen, megyek és meg nem állok Sz. lakásának ajtajáig. Kell az újkörnyezet, kell, hogy mással legyek, hogy másra gondoljak. Kell, hogy Sz. meghallgasson, hogy elmondhassam neki, hogy milyen szar érzés... Hogy milyen rohadtul szar, hogy lassan 3 napja csak téged kereslek. Olyan mintha elvesztettelek volna, mintha lett volna egy nagy vihar, ami minden kapcsolatot elvágott köztünk. Ettől én is elveszettnek érzem magam. Keresek...Kereslek téged, keresem a számod, keresem a hangod, a szemed, az illatod, és keresem magamat is...

Darabokra estem szét, és összekéne szednem magam. Ez kicsit olyan mint, egy több ezer darabos puzzle...(abban pedig sosem voltam jó).. Amúgy sem lenne teljes a kép, mert darabjaim vannak a szobámban, az udvaron, a városban, Pesten, és nálad is van egy darab belőlem... Kedden megyek Pestre, ott is összeszedem a saját darabjaimat..de még mindig nincs rendben! Már csak veled kéne találkoznom...Furcsán hangzik, de nélküled nem vagyok önmagam...

Sz.! Nem bírom ki hétfőig! Kell, hogy találkozzunk, hogy átrágjuk magunkat mégegyszer mindenen( bár tudjuk, hogy úgysem változtat semmin , mégis megnyugtatja a kis lelkünket), kell, hogy nézzük a filmet, kell, hogy nevessünk nagyon, úgy igazán szívből jövően. Mindig abban bízom, hogy a nevetés a legjobb gyógyszer. De ha nem is hoz helyre teljesen, mégis segít elkendőzni egy kis időre a problémákat.

u.i.: Az első kép, csak azértkerült fel, mert tudom, hogy imádod a beatles-t.

Kimondottan furcsa egy karácsony ez... Semmiféle ünnapi hangulatom nem volt, nem éreztem azt a bizsergést, amit eddig minden karácsonykor. Az előkészületeket most nem a konyhában való sürgés-forgás jelentette...telefonálás és gépelés zaja törte meg a csendet. Nem narancs és fenyő illat járta át a szobát, hanem érzések. Megtelepedtek egy-egy sarokban, amiket akkor éreztem és tudom, hogy csak arra várnak, hogy előjöhessenek. Az öröm nem...az öröm most nincs a szobában. Bár tudom, hogy valahol itt hagyta egy darabját, de nincs egészen jjelen. Viszont itt van a bizonytalanság, a bánat, a letargia, és itt van egy darab belőled, ami folyton azt a bizonyos változtatni akarást sugallja.


Kiakarok törni ebből a szobából. Menni, csak menni és máshol lenni, másokkal lenni és mást csinálni. Mindig valami újra vágyom. Olyan furcsa érzés ez, ücsörögni egy érzésekkel teli szobában, mégis egyedül és azon töprengeni, hogy mi lenne jobb ennél. Szakad az eső és vízcseppek peregnek az ablakomon. Máskor esernyőt rántok, vagy kapucnit és elmenekülök előle, most mégis kimennék és áztatnám magam az esőben. Persze bolondnak néznének, de veled órákig tűrném, hogy szakad ránk az eső.







u.i.: Valójában kulcsot adtam a kezedbe... a szívem kulcsát..Ne dobd el..

wayout call in the night...

és gondolatban végig ott voltál mellettem, őrizted az álmom...




u.i.: gyakrabban is hívhatnál az éjszaaka közepén...:)

mese a kongó ürességről...

mese? bárcsak mese lenne...de ez egy igaz történet. Szavak, tettek, nevetések, és könnyek tanusítják. A szívem kong az ürességtől. elmentél. ennek van köze hozzá? biztos van. kisétáltál és egy űrt hagytál magad után. értem magam? nem...és téged értelek? nem...

Fullasztó idebent. Azt hittem, hogy csak a légkör, ezért kimentem egy nagy kabátban a minusz akárhány fokba, egy pohár borral és egy doboz cigivel. Az egyik cigiről a másikra gyújtok, kortyolok a borból és gondolkodom. Akarod tudni, hogy min? szerintem nem lesz nehéz kitalálni. Elnyomom a cigit. Előveszem a dobozt, majd elejtem a gyújtót. Remegő kézzel nyúlok utána. Miért remeg a kezem? Talán, mert hideg van és nincs rajtam kesztyű? Vagy mert annyira kívánom már a cigit? Esetleg remegő kézzel nyúlnék utánad, de nem talállak?! Mind a három feltételezésben van valamennyi igazság. De melyik a teljes igazság? Nem tudok dönteni. Ahogy te sem. Egy dolog köt össze minket. A bizonytalanság. De úgy tűnik, hogy ez nem elég erős kapocs, hisz elmentél. Eltudtál úgy menni, hogy nem kerestél, hogy nem hiányoztam egy kicsit sem. (Legalábbis én így gondolom)

9 nap..ennyi a világ. Ennyi van még ebből az évből! de miért emlegetem én ezt annyira? Csodát várok az új évtől? És ha lesz is csoda, mi lesz? Én? vagy te? esetleg mi? (említettem már, hogy mióta mondtad az ESETLEG szót, azóta ez az új "kedvencem"?!) Talán azt várom, hogy új év új Zsófi? 9 napig még a régi vagyok, azán éjfél után beüt a változás? Nem tűnik túl esélyesnek. De kitudja. ( I still beleieve in miracles.) És mivan ha te változol? Vagy ha mindketten változunk? Megeshet, hogy szöges ellentétei leszünk a másiknak. Akkor már az a fránya bizonytalanság se fog minket összekötni. Csak leszel te és leszek én. Kecsegtető ajánlat, nem?


Döntésképtelen vagyok. Felejtsek? vagy még várjak? Válasszam a könnyebb utat? Vagy nincs is könnyeb út? Bár ha úgy döntök, hogy felejtek, akkor van aki segítsen, hisz itt van egy kis bor mellettem. Igazán jó társaság. Nem szól semmit, csak csendben végig hallgat, csak rám figyel és senki másra. És a mégis úgy döntök, hogy még várok. Abban ki segít? Te segítesz? nem... akkor egyedül maradok, egyedül maradok és várok. Telnek a percek, az órák, közeledik a karácsony meghitt hangulat, a fenyő illat, ami narancs illattal keveredik, pár Chris Rea szám(amiket imádok) és várok. Várok, várok, várok, de nem lépek. Lépnék, de nem tehetem. Látszólag nem tart vissza semmi és senki, mégis úgy érzem meg van kötve a kezem. Helyesen teszem? Igen...legalább nem bánom meg. De lehet, hogy épp ezt fogom megbánni. Nem könnyíted meg a dolgom.





u.i.: Talán jobb lenne mégis azt hinni, hogy a 2010-es év új Zsófit hoz magával...

az utolsó...

Úgy döntöttem, hogy most pazarolom rád, az utolsó szavakat. Nem érsz többet....

csak miattad...

Veszekedés törte meg a csendet. Bár ez csak amolyan pajkos, vita volt. A veszekedés szó valóban túl erős erre. Egy kijelentésre (amire azt hittem, hogy olcsó kamu) felkaptam vizet..vitáztunk, majd egy mondattal csitított le...ez volt a varázs mondat, talán... "Csak miattad van itt"

Ahogy a veszekedés megtörte a csendet, úgy törte meg ez a mondat a hangzavart... Ismét csend lett..már már őrjítő csend mert csak ez az egy mondat visszhangzott a fejemben...Újra és újra ezt hallottam, semmi mást. Nem tudtam mit mondani erre. Kettősség volt bennem. Nem voltam biztos abban, hogy tényleg csak miattam lenne-e itt vagy ez csak egy kitalált baromsáág, hogy én még jobban áltassam magam. Azóta sem tudom a választ errea kérdésre. Sőt, újabb és újabb kérdések fogalmazódtak meg a fejemben..Nem merem feltenni őket. Mert attól félek, hogy egedül maradnék velük. Ezért inkább megtartom magamnak ezeket és ismételgetem a fejemben ezt az egy mondatot, hogy örömmel töltösön el...

sokat fogok még erről írni...Tudod miért? mert 4 nap van még számunkra ebből az évből...én pedig érzem, hogy gyorsan repül az idő, és nem akarlak elengedni...

köszönet

A fejembe látsz? Vagy csak megérzés volt? Esetleg az arcomra volt írva? Nem tudom, de ahogy ott álltunk egymással szemben, (én abban a fene nagy letargikus állapotomban) ,azt érzem, hogy semmit nem akarok annál jobban, minthogy magadhoz ölelj... Az arcomat a kezem mögé rejtettem bánatomban, te közelelbb léptél és magadhoz húztál..Legszívesebben percekig öleltelek volna, de nem lehetett, hisz így is rossz volt elengedni téged...

u.i.: Még most is pillangók repkednek a gyomromban ha vissza gondolok erre...

Részese lettem egy ördögi körnek! Az egyszer fent egyszer lent nevezetűnek... Ki akarok ebből kerülni! Jó, jó tudom nem lehet mindig csak a topon lenni, de utálom, hogy mindig változnak a dolgok... Hogy miért? Mert félek tőle...Azért félek, mert nem tudom, hogy mi milyen irányba fog változni, és ez megrémiszt.

Meglepő vagyok. És ez nem bók. Sose gondoltam volna, hogy ilyen mértékben hangulatfüggő leszek. Úgy változik a dolgokhoz való hozzá állásom és a hangulatom, mint az időjárás. Délelőtt: Szikrázó napsütés-fülig ér a szám Délután: Hóvihar- mély letargia...és ez így megy minden nap...

Azt hittem, visszatértünk, hogy újra önmagunk lettünk...de mi nem visszatértünk, hanem megzakkantunk.. Mi a fene lett velünk? Azt mondjuk, hogy mások változnak..és mi? Mi is óriásit változtunk! Néha már nem is ismerek önmagamra...Próbálok okot keresni ennek, de nem találok...Bár van egy sanda gyanúm, de inkább megpróbálok másra gondolni, mert jobb ha nem hiszem azt hogy amiatt változtam meg...

Az egyik őrültséget követjük el a másik után...és nem tudunk leállni...Pedig ha az ember nagyon akarja, akkor tud magának megálljt parancsolni! Neem? lehetetlen nincs, és mi sem vagyunk megállíthatatlanok! Szóval menni fog, csak rá kell magunkat szánnunk!

u.i.: Hogy rólad mit mondhatnék? Egyelőre semmit! De tudod miért? Mert teljesen össze vagyok zavarodva, és te kellessz, hogy tisztánlássak...

Félre a melankóliával! Vagy mégse?

koccintottunk. Hogy mire? Arra, hogy ismét önmagunk lettünk...bolondos, menhetetlen leányzók... Azért sikerült, mert akartuk! A sarokba akartuk vágni a melankóliát és végre ismét önfeledten akartunk kacagni! kellett már ez... Szerencsére ez ment egész délelőtt, de pár órával és 2,5 dl borral később újra elfogott egy érzés...

Ismét úrrá lett rajtam az a fene nagy letargia. Csak te jártál a fejemben és a szavaid. Teljes pontossággal próbáltam magamban visszaidézni mindent amit mondtál és tettél. újra hallani akartam a fejemben a szavaidat, a hangsúlyt ahogy mondod, és érezni akartam az érintésedet a kezeimen. A szavaid mögé akartam látni, hogy megtudjam, mit is jelntenek valójában!

Sz. szerint javíthatatlan álmodozó vagyok! Tudom, hogy igaza van, de mivan ha most túlzásba vittem? Mivan ha mindent csak beképzeltem, mert azt akartam, hogy úgy legyen és csak ez a kis bor döbbentett rá, hogy nincs is semmi?!

Túl gyorsan hajtottam fel a bort, és a fejembe szállt. Elfogott a letargia. de mivan ha nem is a letargia fogott el, hanem csak megtalált a valóság? Talán csak kellett egy kis bor, hogy fejbe vágjon és ráébredjek arra, hogy ez az egész csak álom... Dúl bennem a tenni akarás, de ha lépnem kéne, nem mernék! Kettősség...gyűlölöm!

Hogy lehet egy embert arra rávenni, hogy arra menjen amerre a szíve húzza, és ne tegyen butaságot azzal, hogy az eszse után megy?! Talán csak egy kis löket kéne, egy jel, tőled! De ha mindeketten csak egy jelre várunk a másiktól, akkor még sokáig egy helyben fogunk ácsorogni...

u.i.: Tudod mit? Holnap lépek! Vagy mégsem?

vasárnap hajnali fél három:

-Nem tudok aludni, csak merengek és hánykolódom... sötét van és hideg...felkapcsolok egy lámpát és fentebb állítom a fűtést. Az ember azt gondolná, hogy mostmár minden rendben, megkaptam amit akartam! Nem...még mindig hiányzik valami.., pontosabban ellepi valami a szobát, egy érzés... a magány...

Én, a kis naív megpróbáltam tenni valamit ez ellen, mert őrjítő egy helyzet volt...bekapcsoltam a tv-t, egy ócska James Bond film szólt a tv2-n, és pár szappanopera a romantica-n...egyik sem volt túl izgalmas.. átöleltem a plüss mackómat, de annyira élettelen volt, hogy másra vágytam, ismét másra...behoztam az egyik cicámat, aki 2 perc dorombolás után elaludt..Újra egyedül maradtam... Aztán megfordult a fejemben, hogy telefonálok! Beszélni akartam valakivel. De csak 2 ember volt akit legszívesebben felhívtam volna. Ebből az egyiket megbántottam, a másiknak pedig nem tudtam volna mit mondani. Ez a felismerés még jobban elszomorított...

Valahol ezt már régen tudtam, csak féltem kimondani, még saját magamnak is féltem beismerni, mert tudtam, hogy fájna ha kimondanám... De akkor vasárnap hajnali fél 3 körül ki kellett mondanom! Kellett, hogy fájjon, hogy érbe vágóan fájjon a felismerés, hogy rohadtul egyedül vagyok egy sötét és hideg szobában...

bor, mámor és kókusz...

Azt érzem, hogy írnom kell, mert nem tarthatom

magamban azt a sok mindent, ami most a fejmben kavarog.
De most, hogy írok nem tudok semmi jelentőségteljeset mondani... Rajtad gondolkodom..és a tegnapon... Nem kevés bor után kimertem olyanokat mondani ,amiket józanon sose mernék! Azt hittem, hogy hülyeséget beszéltem, pedig nem! Csupa olyan dolgot mondtam ki, amiket addig a szívembe zárva őriztem..szóval tegnapig azért nem mondtam ki ezeket a szavakat, mert túl közel lapultak ahhoz a helyhez, amit annyira féltek...De tegnap épp eleget ittam ahhoz, hogy megszűnjön a félelem érzetem..

Elvarázsoltál tegnap... elvarázsoltál azzal aki te vagy! Mert magadat adtad, magadról meséltél, mert tudtad, hogy ez érdekel! És tudod mi volt a legjobb az egészben?! Az, hogy egymás miatt voltunk ott tegnap! Úgyértem, nem hátsó szándékok , és érdekek miatt! Te egyszerűen miattam, én pedig egyszerűen miattad maradtam... :)

Ahogy rádnézek, mindig, de tényleg mindig az jut az eszembe, hogy már nagyon régóta egy hatalmas ölelésre vágyok...Megölelt már Sz., H., és F. is! ( kösziii) de én telhetelen vagyok és azt akarom, hogy te szoríts a karjaid közé! Érezni akarom, a bódító parfümöd illatát, a testedet, érezni akarom, hogy kellek neked, egy szóval érzeni akarlak téged... Azt akarom, hogy megölelj!

u.i.1.:Mindig a holnaptól várok valamit...A holnap pedig biztos azt várja, hogy én lépjek...

u.i.2.: kellesz...

az Á-ra a vesszőt rátettük!

SOHA! Ismétlem soha többé, nem teszünk ilyet Sz.! Most először és utoljára...

Annyira szánalmasak voltunk amennyire csak azok lehettünk...Mindezt miért? 5 perc gyönyörért..és volt értelme? NEM...







Soha többet nem akarok beszélni és hallani sem erről a délutánról...

again & again..

újra és újra ugyanazok a kérdések, és események játszódnak le bennünk... Valaki mást már biztos uuntatnék, azzal, hogy önmagamat ismétlem akár századjára is, de te... Te még nem unod... Tudod, hogy miért? Mert téged is ez foglalkoztat...Kitörölhetetlenül üldöznek bennünket ezek a kérdések és ezek a képek a fejünkben. Hogy milyen képek? Képek a múltról..Persze nem valami 100 éves, porosodó emlékekre kell gondolni! Ezek egészen frissek...mégis a múlt részei, hiszem már a tegnap is történelem! Mégsem hagynak nyugodni minket ezek a képek! Kiszámíthatatlanul bevillan egy-egy kép..hol fájdalmat, hol örömet okozva...

De te ezt tudod, ezt te megérted..hisz te is így vagy vele..?!

u.i.: Egy cipőben járunk... :)

visszaszámlálás indul...

Tényleg elindult a visszaszámlálás..18 nap múlva karácsony :) Már lekezdtünk ajándékokat keresgetni, gyűjtjük a listát, hogy ki mit szeretne stb, stb. De erről szól az egész ünnep? Vajon ezeket az ajándékokat szívből adjuk? Vagy az egész csak megszokás, hogy ha itt a karácsony, akkor shoppingolni kell?!

Én szeretnék újra és újra hinni, a mikulásban , a jézuskában és az egész karácsony szellmében! Jó lenne újra, órtási, csodálkozó szem párral ülni a karácsonyfa előtt, éss fejet hajtani, hogy milyen szép. Mert mégiscsak van benne valami varázslatos, valami egészen szívetmelegető... :)

Együtt az egész család, egy gyönyörű feldíszített fenyőfa körül és imádom, hogy az egész lakást átjárja a fenyő és a narancs illat. Mindenki boldog és elégedett általában. Kell ez? IGEN, kell. Valahogy nem tudnám e nélkül elképzelni az életem..olyan üres lenne az egész. És itt nem az ajándékokra gondolok hanem arra a varázsra, ami akkor este körbe járja a világot...

u.i.: London utcáin szeretnék sétálni... :)

megéri?

szerinted megéri? megéri-e agyalni, várni, remélni, bízni, stb.
valami olyanban,amiben/akiben nem vagyunk biztosak. Nem tudom, hogy érdemes-e ilyen dolgokra időt, és energiát pazarolni.. Azt vallom, hogy nem szabad az ilyen butaságokra időt fecsérelni, mégis homlokegyenest az ellenkezőjét teszem... Noormális vagyok én?

Agyaltam..agyaltam, mert sokszor jár a kettőnk kis dolga a fejemben... Hogy vártam-e? Még most is azt csinálom, folyton csak várok..Mindemellett remélek és bízok benned..Hogy ezt miért teszem, ne kérdezd, mert én sem tudom!! Valahogy ösztönös az egész...


Ez jó? Vagy nem? nem tudom. De nem is számít!

...Már nem agyalok, még várok, de már nem agyalok...





u.i.: tik-tak...

stranger?!

ismét egy különös szombat este Sz.-szel! Kezdek hozzászokni, hogy ha mi egyyütt megyünk valamerre szombat este, akkor abból nem sül ki semmi jó ;) Ezt persze nem kell szó szerint érteni! :)

19:56 Pár alak bandázik a színház előtt és tőlük pár lépésre egy idegen..láthatóan várakozik! Kire? Egy rokonra? Egy barátra? Esetleg a pasijára?

19:59 A másikoldalban megáll egy busz. Sz. pattan le róla:) Ő volt a rejtélyes idegen akire Zs. várt.

Rágyújtanak egy-egy cigire és indul a csevegés..Annyi mondani valójuk van , mintha egy hete nem látták volna egymást...

Egy martinitől még jobb lesz a hangulat, hangos hahotázás, majd még egy pár ital, egy bolondos osztálytalálkozón.

22:20 Indulnunk kell Sz.! Ránk várnak :) Egyedül jött! Ez engem miért szomorított el? Nem értem miért fájt ez nekem? keresem a választ.. Megtaláltam már? NEM... De vissza térek a lényegre.. Ott voltunk hárman..én elkomorodtam és egy kicsit émelyegtem is.. talán sokat ittam..de nem voltam részeg, bár éppen eleget ittam ahhoz, hogy butaságokat kérdezzek... Vagy ezek nem is butaságok voltak, hanem csak ezeket akartam már mióta megkérdezni és, abban az állapotomban volt merszem hozzá?! IGEN..tudom, hogy máskor ezt nem mertem volna..De ha nagyon kínosra fordul a helyzet, majd kijátszom azt a kártyát, hogy elég sokat ittam ahoz, hogy ne emlékezzek semmire...

Záróra...mégiscsak jó este volt, csak hiányoztál onnan... de miért is epekedek utánnad? Talán meg sem érdemled...

Akarom, hogy maradj...

Megbízol bennem? Amennyiben a válaszod NEM, akkor ez egy rövid post lesz... Ha mégis IGEN a válaszod, akkor nem értelek...

mitől félsz? Tudhanád, hogy nincs mitől..., mert nem bántás az egész...csak én értetlenkedem...Sajnálom, hogy így alakult. És lehet, hogy nem hiszed, de még fáj is kicsit...

haragszol rá? Ő is rád...De akkor is meg kell beszélnetek! Lehet, hogy azt hiszed, hogy bolond vagyok és talán még néha napján ez igaz is... de most nekem van igazam és ezt te is tudod, és Ő is tudja...ez csak amolyan jó tanács.Természetesen nem kell megfogadnod, csak ha jónak látod...

Csak nehogy megint elmenj!!! Nem bírnám ki mégegyszer... =(

u.i.: nektek soul...

???

Sok volt ez a nap..Ahogy hazaértem, ledobáltam magamról mindet, (mintha azt hittem volna, hogy így minden gondtól megszabadulok)bár félig így volt..mivel már ne volt rajtam az a kis fekete kabát, már nem éreztem az illatodat, és ez egy kicsit megnyugtatott, egy kicsit pedig kétségbeejtett...

Leültem a szobaközepére, egy pohár teát szürcsölgettem, egy dalt dúdoltam és elmélkedtem. Úgy nézhettem ki, mint aki be van tépve, pedig nagyon is józan voltam. Csak gondolkodóba estem...

Gondolkodóba ejtett ez a bolondos délután..az én ötletem volt, szóval jobb ha hallgatok és nem panaszkodom...csak mégsem tudom kiverni a fejemből...

Mi a vége?

u.i.: Petőfi emlékére:

-Egy gondolat bánt engemet,

hogy holnap magyar tz csessze meg...

more than words...

rövid post, rövid nap, rövid mosoly, rövid élet, röpke mosoly, tömör gyönyör...


Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre...

pillantás? kacsintás? mindent elárulnak... Direkt csinálod? Vagy csak játék az egész?


kitudja.. mégis többet mondanak minden szónál... ;)

A csend beszél tovább...

mit is mesélhetne a csend? Bolond kérdés...hisz ezernyi mindent mondhatna..csak ebben a kis szobában lévő csend is..mennyi könny és móka fültanúja lehetett már...

Ma nem vagyok a szavak mestere..ma mindenre csak keresem a szavakat..

Írtál..alig tudtam válaszolni. Igazából csak kibúvót kerestem, de ahhoz is szavak kellettek...




Tudod mit?inkább hagyom, hogy a csend beszéljen helyettem..


xoxo ;)

a betegségről röviden...

szörnyűűűű... nem bíroom...valaki mentsen meg!

about the secret night...

tip-top..csizmák kopogása hallatszik végig a hatvan utcán egy ködös szombat este...plazanál feltűnik még egy alak, aztán irány a jakab... (nem ez még nem titook) viszont minden más..talán az..talán az egész butaság..de muszáj titokban tatrtanunk.. mivel nem merül feledésbe, akárhogy is próbálkozunk.

Szép emlék? vagy kínos? már ezt sem tudom. az élet rendje lenne, hogy a kínos emlékek megragadnak a fejünkben, esetleg a szívünkben? Akárhogy próbáljuk elfelejteni, kitörölhetetlennek tűnnek..

Valaki egyszer azt mondta, hogy az idő semmilyen sebet nem gyógyít be, csak azért múlnak el a fájdalmak, mert közben mi változunk...Hát, most akarom, most változni akarok, de éppen csak annyit, hogy már ne fájjon, ha eszembe jut a secret night...

Csak egy rosszab fajta viccnek indult...secret night, secret night..(valamin nevetnünk kelett, bár számunka nem kell különös ok a hahotázáshoz=]) Majd a sors fintora.., hogy a secret night-ot "véresen" komolyan vesszük... titkok..sejtelmes szó. Valamit eltakar, elfed, legyen szó egy huncutságról, egy kis borozgatásról, botrányról...vagy bármi másról, pont ez a szép benne, hogy nem tudni, hogy mit takarhat...

u.i.: jó találgatást... ;)

Is never good for you?...

Ajánlom D.-nek, hogy tanuljon ebből...


szombat óta pontosabban vasárnap hajnal óta keresek egy szót.

Kersek egy szót amivel jellemezni tudnálak. Több is esezmbe jutott már, de egyiksem volt megfelelő. szemét? túl közönséges..szélhámos? ez sem elég jó mert valójában nem teljesen igaz... MEGHÖKKENTŐ? nem is tudom..sokáig azt hittem, hogy ez a megfelelő szó.. de ez tudod miért nem elég jó? Azért, mert szóltál előre, hogy te mindig tudsz meglepetét okozni..ami nem mindig jó...

Tehát figyelmeztettél, de én elengedtem a fülem mellett... Még egy kicsit őrlődöm..azok a dolgok és szavak kavarognak a fejemben amiket az utolsó találkozásunkkor tettél és mondtál... Hihetelen ereje van a szavaidnak!

Hasonlítunk...makacs vagyok, mint te.és elég büszke is...félre ismertél..és nem tetszett..gyengének láttál, pedig nem vagyok az. De nem fogsz többé annak látni, sőt talán látni sem fogsz többé, ha úgy akarom...

Bebizonyítottad, hogy te is csak pasiból vagy...de semmi baj..nem kellessz eléggé...

u.i.: Talán nem kéne bizonyítanom, de mégis akarom, hogy tudd, hogy nem vagyok "gyenge"...Hidd el, hogy kelleni fog még ez a leányzó, amikor már régen nem kaphatod majd meg...

simple, but great... ( part I.)

Tanultam tőled valamit, mint mindig.Kezdek hozzászokni. Megtanultam, hogy azok a dolgok is lehetnek nagyszerűek, amik valójában talán kicsinyesek, pofon egyszerűek és egy szemernyi kreativitás sincs bennük. Ezt igazából nem is megtanultam, hanem megtapsztaltam... Már így látom, mostmár nagyszerű. Mitől változott meg a véleményem? Én változtam? Esetleg te változtattál a látásmódomon?Vagy az egész csak káprázat volt?

Nem, az utolsó lehetőséget kizárom. Nem lehetett képrázat, ((bár még mindig alig hiszem el) de tudom, hogy minden perce valós volt. Akkor csak te lehetsz a változás oka. Úgy értem, jöttél és megváltoztattad azt a szemszöget amivel eddig kémleltem a világot. Alapesetben ezt úgy ahogy van elutasítottam volna, mert sebet ejtett volna azon a hatalmas büszkeségemen... Bevallom eleinte észre se vettem, hogy már sok minden megváltozott...csak nem rég jöttem rá, amikor azután a mámoros, füstös szombat este után , a szavaidon elmélkedtem. Megfogtak, és magukkal ragadtak. Nem tudom, hogy mi volt velük a célod, de az eszembe véstem őket, akaratlanul is. Valahol nagyon jól tudtam, hogy igaz amit mondassz, mert már régen tisztában voltam vele, mégis megdöbbentettek a szavaid. Még egy kicsit féltem is attól amit hallani fogok, pedig semmi rémisztő nem volt benne...csak az igazság...Vagy éppen ettől féltem?

to be continued...

?!

Egyre különösebb az élet...jobb=) Ezek szerint a szerencse tényleg forgandó? Egyszer Fent egyszer lent...kezdem elhinni.

Bár egy kicsit megijeszt ez a jelenlegi helyzet...most minden jó. és nem tudom, hogy meddig lesz ez még így. Tudom, hogy nem kéne ezen filóznom, mert élj a mának, a jelenben a jelennek, stb. de mégis érdekel. Mi lesz ha megint minden elromlik?! akkor mihez kezdek? Egyelőre el se tudom képzelni.


Egy a lényeg: Ünnepélyes keretek közt megfogadom, hogy innetől kezdve tényleg csak a mának...nem számít, hogy mi vlt vagy mi lesz...csak az, hogy most mivan és ennek fogok örülni és ezt fogom élvezni, stb.



Csimpii...kedvellek... :)

it's allright... =]

ismét kérdéseim vannak...veled kapcsolatban...

De most kivételesen nem akarom tudni a választ ezekre...=) pont jó így...valahogy minden klappol...=]

köszönöööm :)

u.i.: Csimpi... =] ugye érted...?!=)

If you wanna...

Régen írtam már...Szükségem volt időre...Kellett, hogy tisztánlássak, átgondoljak dolgokat, hogy dűlőre jussak és hogy ismét össze zavarodjak...

Néha szerettem, néha pedig utáltam a véletlenek összejátszását, de múlt szombat óta kifejezetten gyűlölöm... megtaláltál...beengedtelek, mert muszáj volt...és bár elszaladtam volna...nem hiányzott az a beszélgetés kifelé menet...

T: -most olyan más vagy, egészen megváltoztál...

Zs: - Na jó Tito, mostmár sipirc innen...

T: -de tényleg...régen nem ilyen voltál!

Zs: - ( a szemébe néztem, de nem tudtam mit mondani...)

T: - Mondd ha nincs igazam...

Zs: -Talán igazad van...

T: - Ismét találkozgatnunk kéne...Nem?

Zs: -(én ismét csak lesütött szemmel hallgattam)

T: - Vagy az az idő már elmúlt?

Zs: - Igen Tito, az az idő már régen elmúlt...

Annyira furcsa egy beszélgetés volt...bántott is egy kicsit... aztán tegnap újra...megint megkeresett...mert érdekelte a véleményem... Azt mondta, hogy számít a véleményem... Én hűvös voltam és kimért, finoman leráztam és angolosan távoztam...éreztem a szavain, hogy piszkálja őt, hogy én lerázom...

Gonosz vagyok...de azt akartam, hogy fájjon neki, hogy bántsa, ahogy anno ő bántott engem...szavakkal és tettekkel, vagy néha azzal ahogy semmit sem tett...Úgy éreztem, hogy ezt most megérdemli...

Csak azt nem értem, hogy miért pont most? Miért most kellek újra? Eldobtál...Utólag már tudom, hogy a játékszered voltam! De sohatöbbé nem leszek az! Sem neked, sem másnak!

Már tudom mi a "gyógyszer"...ha valami baj van...csak ugrok egyet...=)

u.i.: Bár lennék olyan bátor, hogy ezt a szemedbe mondjam...

Egy éj Velencében...

ma kedd... még irodalmat tanulok

holnap szerda...már csomagolok

aztán csütörtök...akkor már utazok...Irány Velence...

/veled elutaznék...csak, hogy megtudd, hogy milyen is vagyok valójában...Igen, veled elvonatozgatnék, vagy buszoznék, vagy bármi más. De ha nem uatznánk sehova talán az lenne a legjobb...Veled szívesen ücsörögnék egyhelyben.../

túl sós...

pénteken már a felkelés is nehezen ment...fáradt voltam és kimerült... még talán sosem voltam ennyire fáradt és labilis érzelmileg...

aztán pár rossz szó és eltört a mécses...onnantól kezdve végig sírtam a délelőttöt...a fáradtság miatt, az események miatt, a család miatt, magam miatt és miattad is... nem tudtam abba hagyni a sírást...úgy éreztem és azt hittem, hogy ha "ki sírok" magamból minden fájdalmat utánna jobb lesz..de nem lett jobb..egy szemmel se...fájt ahogy a könnycseppek végig csorogtak az arocomon, csípte a szemem a sós könny..és fájt a felismerés, hogy semmi seem alakul úgy ahogy én azt szeretném...

Pontosabban a dolgok alakulnak...csak össze zavarnak... nem értem,hogy mi miért történik... Talán nem is kéne értenem...??

(sajnos sosem voltam elég türelmes...)

sok, sok, sok...

régen írtam már, pedig sok minden történt...a napok peregnek, de nem üresen és gyorsan, hanem lassan telnek, de sok munkával és feladattal. Megpróbálok mindent kézben tartani, a teendőket, a sulit(mármint a tanulást), a családot, és a magánéletemet, de egyre csak azt érzem, hogy kevés vagyok ehhez, nem bírom és minden kicsúszik a kezeim közül... szörnyű érzés..Olyan mintha saját magam előtt kudarcot vallanék... Persze tudom, hogy nem a bizonyításról szól minden, de akor is jobb érzés lenne úgy elaludni este, hogy tudom, hogy minden rendben..., hogy nem kell aggódnom és stresszelnem.

Annyi mindent mondanék neked...Mondhatnám személyesen, de nem merném..ha biztosan tudnám, hogy válaszolsz, akár palackban is elküldném neked...

Biztos lennék most magamban, mert úgy érzem nincs okom a bizonytalanságra, de te annyira elbizonytalanítassz, hogy ez mindenre kihat, ami engem érint...nem szabadulok ettől az érzéstől... Vajon pontosan ez volt a célod?Mert ha igen akkor gratulálok, sikerült. Ha nem ezt akartad, akkor segíts...csak te ránthatsz ki ebből a helyzetből...

addig is esik az eső, fúj a szél és vihar van...ijesztő...félek=(

kérdések...

Alapszituáció: Van két ember között egy párkapcsolatnak nem nevezhető izéé...nem működik...pedig mindketten akarják, csak még esélyt sem adnak arra, hogy jobban megismerjék egymást...Miért? okokat keresek már egy ideje... félnek? vagy csak túl elfoglaltak? vagy ha ezek közül egyik sem akkor miéért nem lépnek?

Valójában az egyik már lépett...bátor volt és lépett...a másik pedig mindig nézi..figyeli szinte minden lépését..de mégis kifogásokat keres a találka ellen...elvileg sok dolga van... pedig csak fél...szerintem...

A nylít titok, hogy az egyik fél én vagyok...méghozzá az aki már lépett...vártam egy ideig..sőt még most is várok, de már nem szivesen...Fejben máár eldöntöttem, hogy nem akarok tovább várni...mert fáj ez a várakozás. És ha egy kapcsolat igazából nem is kapcsolat ezért nincs is kimondva, hogy vége, hogy lépjek tovább? nem hagy, nem neged tovább állni ez a "kapocs"...mert tudom, hogy nem mondtuk ki, hogy ége ezért még ott lebeg ez az egész a levegőben, és reménykedek...



sajnos senki nem tud tanácsot adni, vele pedig nem beszélhetek erről...


TANÁCSTALAN vagyook...

keresek...

Keresek szavakat, embereket, helyeket, emlékeket...kereslek...de nem talállak... rossz érzés...kicsit olyan, mint amikor az ember azt hiszi, hogy elhagyta a szemüvegét, pedig csak ott van a fején...háát sajnos most mégsem találom...

bolyongtam tágra nyílt szemekkel, mert azt hittem, hogy így megtalállak...eltüntél...legalábbis számomra...

szombat óta egy egyértelmű jelre várok..reméltem, hogy ma megkapom, de mivel még csak nem is láttalak... Ismét csak hiú ábrándokba kergettem magam, és fájt a felismerés, hogy ezek nem valósulnak meg.

P.S.: Siess... telik az időd...

az A szombat este...=)

Az az igazság a tegnap estével kapcsolatban, hogy túl sokat vártam tőle... hiú ábrándokat kergettem és amikor azok nem teljesültek letörtem... De igazából lehet, hogy nincs semmi okom a szomorkodásra, mert a dolgok talán nem is alakulhatnának jobban...

Végülis a tegnap este is jó volt csak nem olyan mint amilyet elképzeltem... Tettél valamit amivel válaszút elé állítottál.. vagyis neem, csak nem tudom dönteni, hogy most akkor miről is szólt ez a tetted. De egy dolgot tudok, hogy most nem tehetek msát, mint, hogy türelmesen várok...

És talán ennél idegesítőbb nincs is... várni és várni...

okt. 1 ...=]

új hónap, új kezdet, új Zsófi...

ismét elért a változás szele... de most nem panaszkodom...=)

Legyen elég annyi, hogy : I love Octobeeer=]]]]]]]]]

bizonytalanság vs. megrendíthetetlenség

nagy szavak... legalábbis annak tűnnek, pedig nem azok... E között a két állapot között ingázok, már egy ideje...nem birom, fárasztó ez.

Valahogy úgy tudnám mese szerűen leírni ezt az egész helyzetet, mint pl.: Tegyük fel, hogy van két sziget, amik közt csak az óceán terül el. Az egyik sziget neve: Bizonytalanság, a másik-é pedig Megrendíthetetlenség. Én hol az egyiken vagyok hol a másikon, de általában csak nagyon rövid ideig tartózkodok itt...az idő legtöbb részét azzal töltöm, hogy az óceánban úszkálok, és mindig azt érzem, hogy mire eljutok az egyik partig,meggondolom magam és elkezdek úszni a másik felé, majd megint ugyanez történik... Soha nem voltam elég jó úszó... és kezdek elfáradni...

csak az a baj, hogy T. egy olyan helyzetbe hoztt, ahonnan úgymond nincs kiút...legalábbis egyelőre nincs. Most még nem tudok egyik parton se kikötni, mert ha megrendíthetetlen vagyok, akkor hirtelen elbizonytalanodom és fordítva... ez megy már egy ideje...Ugye, hogy idegesítő?!

Ami még jobban bánt, hogy messze a távolban látok még egy szigetet... a remény szigetét...De elég messze van, és félek, hogy nem lennék képes elúszni odáig... bár már ebben sem vagyok biztos...

Az pedig még jobban össze zavar, hogy én, pont én aki világ életemben a magabiztosság, és meginoghatatlanság példaképe volt, most én vagyok bizonytalan...hmm érdekes, bár erre mondják, hogy egyszer fent egyszer lent...ez az élet rendje...

U can't touch this...=)

érdekes, hogy a zenének mekkora ereje van...Hihetetlen hatással van a lélekre... Biztos észre vettétek már, hogy teljesen már érzések és emlékek öntenek el minket, ha egy lassú számot hallgatunk ill. ha egy pörgősebbet. A lassabb számokat is két csoportra bonthatjuk: szomorú és happy. Ezért van, hogy egy szomorú szám hallatán eszünkbe jut a sok fájdalmas emlék, és rengeteg kellemetlen dolog kavarog a fejünkben. Viszont ha egy boldog lassú számot hallgatunk eszünkbe jut minden felejthetetlen, kellemes emlék. Az, hogy egy szám szomorú-e avagy sem aztnem csak a szöveg dönti el...Ha nem értjük akkor is eldől bennünk, hogy az a bizonyos dal miket juttat az eszünkbe...a dallam, a ritmus, a lüktetés, a vokál, egy aprócska dob szóló..vagy bármi, megofghat bennünket abban a zenében.



Egy ideje például nagyon favorizálom Mc Hammer egyik nagy slágerét, a U can't touch this-t. Igaz, hogy ez a szám már legalább 13 éves...még mindig hihetetlenül kirááály=)) Amint meghallom táncolni van kedvem... de úgy igazán kirúgni a hámból...=) Köszii Mc Hammer(L)


xoxo;)

Lots of love girls...

Tényleg azért vannak a jó barátok...és ezt ma be is bizonyították...Köszönöm nektek!!! Igazán szükségem volt a szavaitokra...=)

Miért van az, hogy akármennyire is töröm magam, hogy csak ne hogy elhibázzam, mindig elrontom... De nem jövök rá, hogy hol... Amikor valami fontos, valahogy mindig kicsúszik a kezem közül...

Mi a titok nyitja? Egyik rossz hírt kapom a másik után... össze vagyok zavarodva...fáratd is vagyok és levert is...egyik kávét öntöm magamba a másik után...ha lehetne intravénásan adagolnám, mert így már nem bírom sokáig...

Határozottan állítom, hogy elegem van ebből...olyan az egész, mint egy körforgalom...amiből nincs kiút...rossz hír előttem, rossz hír mögöttem, rossz hír mellettem, áááá rossz hírek mindenhol... mintha az egész világ arra játszanak, hogy elvegye a kedvem teljesen az élettől...Pont, amikor végre kezdetem egy kicsit jól lenni, minden újra és újra a nyakamba szakad...Azt mondját teher altt nő a pálma...de ez már kezd egy kicsit sok lenni...

Lányok, köszönöm nekteek=] Tivagytok a legédesebbek a világon...=) Cherry, Sz.&H. (L)

Úgy látszik ez a post már csak erről szólt...

xoxo... ;)

smiley faces...=)))

megtapasztaltam, hogy tényleg igaz, hogy ha rámosolyogsz valakire akkor ő is vissza mosolyog...=)

Pest és Debrecen utcáin is leteszteltem az embereket...=) Egész nap olyan vagyok, mint egy vadalma=)

mert most pont jó...kösszi T. =]

xoxo;)

na neee...

mármegint zsákutca... hihetelen...

letaglózott... most még nem is tudok írni erről... még túl friss...


és túlságosan fáj... :/


xoxo

az a HELLO...

csak egy köszönés lenne? vagy elértem azt a bizonyos szintet ahol ez már túl megy egy szimpla köszönésen?

És ezt honnan fogom megtudni?

De ez talán mindegy is...

ma láttam egy kéményseprőt, elvégeztem a szokásos rituálés feladatokat, csak, hogy szerencsém legyen...=)

Bármint egy kis szerencséért=]

de majd kiderül, hogy mennyire voltam hatásos...

naa xoxo;)

pontpontpont...

áhhá...szóval akkor mégsem lehetetlen... igazából egyáltalán nem az csak át kellett hozzá gondonom a dolgokat. Ebből az értelmetlen fecsegésből az a lényeg, hogy a féllmeink leküzdhetők!

És gaz, hogy azt írtam, hogy csak át kellett gondolnom a dolgokat... pedig ez nem igaz... mert a dolgok csak átfutottak a fejemen én meg azon kaptam magam, hogy cselekszem, mert a szívemre hallgatok! De bejött...=))) Talán vele kapcsolatban mindig csk a szívemre kéne hallagatnom!...=)

Jó kezdet... bár minden jó ha a vége jó..., de az majd még kiderül...=))

mindeesetre, most boldog vagyooook=) és csak ez számít!

xxx;)

pillangók...=)

pillangók a gyomromban... aggódom a holnap miatt...

az egész olyan furcsa érzés... várom...de úgy mintha még sose ittam volna epres shake-et és tudom, hogy holnap azt fogok kapni...

hűű leírhatatlan érzés...=) és ez tetszik...=)

de már csak babonából is jobb ha nem írok erről többet, majd holnap úgyis minden kiderül...=)

xoxo: a kis kíváncsi;)

relax...

Elhatároztam, hogy ez a a hétvége a pihenésé lesz, de sajnos rengeteg kell tanulnom, szóval csak részben jut idő a kényeztetésre...

youtube-on katt a Hiperkarmára, hangerő a maximumra az arcra bőrnyugtató pakolás, körömlakkot elő és indul a pihii=))

Most semmi sem tud kizökkenteni, ebből a hangulatból... még Te sem...

xoxo: Londoner ;)

elhavazva...

csak azon kapom a fejem, hogy rengeteg a teendő... Negyed 10 és még egy csomó tanulni valóm van...

mi a fene történik????


de már nagyon kiváncsi vagyok a holnapra=))) ill. a péntekre... amint vége elmesélem, hogy mi is volt ez=))

a távolság íze...

Vajon a távolságnak is van íze? Szerintem van. Amolyan savanykás, kissé keserű, helyenként sós, és ami a legfontosabb, hogy rossz száj ízt hagy maga után. tapasztalat...

Még mindig a fejemben van az utolsó találkozásunk Tito-val...fájt. ezért gondoltam, hogy majd jobb lesz ha elszökök két hétre Angliába. Azt hittem, hogy a távolság majd jót tesz. Végülis félig igazam lett. Felültem a buszra és össze facsarodott a szívem. Nem akartam menni...de maradni sem lett volna merszem... Viszont amikor már ott voltam Angliában, minden megváltozott. Már más dolgok jrtak a fejemben és más volt fontos. Nem pedig ő. Azt hittem, hogy ennyivel megúszom, azt hittem, hogy Anglia megváltoztatott és nem számítassz többé. Tévedtem. A hazafelé úton, ahogy közeledtünk Magyarország felé, megint elfogott az a bizonyos érzés. A fejemen újra az otthoni problémák kezdetek el kavarogni és a veled kapcsolatos érzéseim ami egyet jelentette azzal a savanyú érzéssel amit magad után hagytál...

Veled kapcsolatban 3 kérdés motoszkált állandóan a fejemben!

1; Szoktál-e rám gondolni?

2; Vajon, hogy emlékszel rám? Mint a lányra aki szerette a nagy színes, csavaros nyalókákat, vagy mint a lányra kinek megszakadt a szíve?!

3; Vajon mikor tudok majd tovább lépni? Mirko jön el az a nap amirko úgy ébredek reggel, hogy hűű már nem is vagy fontos, már csak nevetek rajtad...

Ez újabb és újabb kérdéseket vet fel bennem...Ha a párkapcsolatokterén valakivel rosszul alakulnak a dolgok és az útjaink különböző irányba vezetnek tovább, de tegyük fel, hogy az egyik fél nem tud tovább lépni. Meddig kell várnia? van egy kimondott határidő ameddig örlődik és rágódik, hogy vajon mit rontott el és mit kellett volna tennie? Vagy minden csak az akaraterőm múlik? Úgy értem, az is lehet, hogy ha egy kicsit "erősebb" lennék akkor már régen lapozhattam volna egy új fejezetre? Vagy az is meglenne írva sorsunkban, hogy egy-egy fejezet hány oldalas... és ha mégis megvan írva akkor nem lehet csak úgy átugrani? Többet lapozni, lezárni, hogy minél hamarabb túljussunk?

Te jó éég! Ha valakki tudja ezekre a kérdésekre a választ azonnal írjooon!=))) ( mert valószínűleg Ő a föld legszerencsésebb embere, ha ezekre tud választ adni!)

xoxo ;)